2018. augusztus 29., szerda

Top 5 Wednesday #42 - Könyves lista az órára: disztópia


Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.


A héten az iskolakezdés jegyében egy könyves listát kellett összeállítani az osztálynak egy adott témában. A disztópia témára esett a választásom.


2018. augusztus 28., kedd

On Sai: Lucy


Ritkán fordul elő nálam, hogy egy sorozat második kötete jobban tetszik, mint a nyitókötet, de a Szivárgó sötétség második kötete a Lucy egy ilyen folytatás. Míg Scarnál kellett jó ötven oldal, hogy behúzzon a könyv, a másodiknál már nem volt erre szükség. Vitt magával a maga elsöprő lendületével, miközben tovább mélyítette a világát, tovább árnyalva a szereplőit. Scar és Don továbbra is nagy kedvencem (Chesterrel kiegészülve), Lucyt és Artúrt is kezdem pozitívabb szemmel nézni, de utóbbi szálában még mindig Márk a kedvencem. Az entitások is egyre érdekesebbek, de leginkább az, ahogy az emberek és mentálok gondolkodnak róluk. Nagyon kíváncsi leszek, hogy alakul ez a téma a továbbiakban. Sok kérdést, elvarratlan szálat hagyott maga után a könyv, a két kiegészítő kisregény ezt csak részben tudta enyhíteni, így nagyon várom már az Artúr megjelenését.

Az első könyv stílusával összehasonlítva ez a kötet sokkal pörgősebb és letisztultabb. Nem érződik rajta az enyhe túlírtság, mint a Scaron. Sokkal feszesebb, ami nagyon jót tett neki. A világfelépítésben is sok minden egyértelműbbé vált, és az is sokkal jobban látszik, hogy mi az entitásokkal az író célja, noha még sok a rejtélyes, homályos momentum körülöttük. Ezek talán nem is lesznek megmagyarázva, mert nem is igazán lehet, de azért látszik a tényleges irány, hogy a szerző mit is akar velük elérni.

2018. augusztus 22., szerda

Top 5 Wednesday #41 - Kedvenc könyvadaptációk


Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.


Az erre a hétre megadott témával valahogy sehogyan sem boldogultam, így a Top 5 Szerda zónában összegyűjtött témákból választottam egyet. A kedvenc könyvadaptációkra esett a választásom.

2018. augusztus 21., kedd

Sarah Andersen: Macskapásztor


Előző két gyűjteményhez képest ezt gyengébbnek éreztem. Kevesebb volt benne a vicces, ütősebb képsor. Néhol kicsit untam is, és több helyen éreztem azt is, hogy a témák is folyamatosan ismétlődnek. Nem tudom, hogy ennél a résznél miért éreztem így, mert az eddigi két kötetnél is megvoltak a központi témák. Itt valahogy a cím sem illeszkedett annyira a tartalomhoz, mint mondjuk a Puha boldog puffancsnál, aminek jobb címet nem is adhattak volna. Több macskás képsort vártam. Ennek ellenére azért még mindig érződött belőle a Sarah-féle szarkazmus és életszeretet, csak éppen minthogyha kicsit megfáradt volna.

A fentebbiek ellenére azért voltak itt is olyan képsorok, szövegek, amiken felnevettem, és többször elolvastam őket, mert annyira jól esett. A Puffancshoz hasonlóan itt is tetszett a tematikusabb rész a végén, elgondolkodtatott megint a képek alá írt szöveg. Több kellene az ilyen részekből.

2018. augusztus 17., péntek

Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló


Hm… Jó volt ez, de miért kellett ezt ilyen hosszan megírni és néhol a cselekményhez hozzá nem tevő leírásokkal teletűzdelni? Az 500+ oldalt ugyanis nyugodtan le lehetett volna 300-ra szűkíteni, és akkor egy sokkal feszesebb, lendületesebb regény lesz a végeredmény. Így viszont nem kicsit túlírt, nem egy helyen felesleges részekkel. Bár ha ezen a zavarótényezőn túllépünk, akkor egész jól el lehet lenni a könyvvel. Ha túl tudunk lépni rajta. Megmondom őszintén majdnem nem sikerült, mellette több képregényt is elolvastam, mert érdekesebbnek tűntek, mint a regény. Viszont egy pont után beindul a cselekmény és onnantól, főleg a csata előkészületeitől kezdve körömrágós, sőt, izgultam a szereplőkért, már akiket megkedveltem. Mert voltak szép számmal, akik érdektelenek maradtak.

Ami a legnagyobb erőssége a könyvnek az alapkoncepció: a Maszkabál és a politikája, világnézete. Emellett helyet kap az identitáskérdés, a népek sokszínűsége. Mindezt egy feudális-szerű, középkorias világba beleágyazva, amit áthatnak a politikai szervezkedések, árulások. Érdekes egyveleg kerekedik ki ebből a végére, de a fentebb említett túlírtság sokat ront az élményen.


2018. augusztus 15., szerda

Top 5 Wednesday #40 - Kedvenc Könyvborítóim


Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.


Erre a hétre nem volt megadva külön téma, ezért a kedvenc könyvborítóimat hoztam el nektek. 


2018. augusztus 14., kedd

Kae Westa: Napsötét


Jó pár művét olvastam már az írónőnek, amikből eddig azt szűrtem le, hogy abban a fantasy szegmensben, amiben ír, az jól áll neki, és jól is csinálja. Ezért ennek a könyvnek is úgy indultam neki, hogy ismét kapok egy jó Kae Westa szerzeményt, és nagyon szeretni fogom. Ez részben így is lett, más szempontból meg nagyon nem lett az én könyvem, így némiképp csalódás is volt.

Ami az eddigi írásainál nagyon jó volt és itt is jó, ezek a karakterek. Agrodé, Vrudla, Szelihé és az Alkotók mind-mind szerethetők, de ami a legfontosabb, hogy látszik, az író nagyon szerette a karaktereit, és ez az, amit nagyon szeretek abban, ahogyan ír.

A megvalósítással voltak gondjaim, pontosabban főleg két dologgal: a visszaemlékezésnek álcázott töméntelen mennyiségű, egy tömbben hagyott expozícióval, amik ráadásul végig dőlt, bolhabetűvel voltak szedve, emiatt nehézkes volt olvasni és a töméntelen mennyiségű ismétléssel, amik „eposzi jelzőként” akartak az egyes karakterek tekintetében funkcionálni, de valahogy túl soknak érződött. Mert míg például az Odüsszeiában működött itt nálam nagyon nem.

2018. augusztus 8., szerda

Top 5 Wednesday #39 - Könyvek, amiket a használt klisé ellenére szerettem


Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.


A heti téma:  Könyvek, amiket szerettél, annak ellenére, hogy olyan általános eszközt (klisé) használ, amit utálsz.


2018. augusztus 7., kedd

Charlie Jane Anders: Minden madár az égen


Ezzel a könyvel a végére érve úgy voltam, mint múlt évben az Amatkával: jó, de valami nekem mégis hiányzik. Hogy mi, azt nehéz megmondani, mert nagyrészt minden benne van, amit szeretek egy könyvben. Nem teljes mértékben behatárolható zsáner (fantasy-sci-fi összemosódás), érdekes, szerethető főszereplők, jó kiindulópont, élvezhető cselekmény. Ennek összegyúrásából pedig egy jó könyv született, de mégsem százszázalékos nálam. Talán a klisék teszik, amik vannak szép számmal a regényben, bár ezeket nagyrészt feledteti a szerző kiszámíthatatlansága, ami lépten-nyomon megjelenik a történet bizonyos pontjai, így az ismerős frázisok nem rontják el a könyvet. Sőt, néhol csavar is rajtuk a szerző, már-már paródiára véve a figurát, ami viszont nem mindenhol ül, de ahol igen, ott nagyon, pl. a boszorkány szereplő munkahelyénél, avagy a vasorrú bába és a kemence esete abból a bizonyos gyerekmeséből.

Eltűnődtem, hogy a könyv orbitális katyvasz vagy zseniális egyveleg-e. Valahol a kettő közé tenném. Ahol jó ott nagyon, ahol nem ott viszont felejthető. Néhol komolyan veszi magát, néhol nem. Ebből kerekedik ki egy furcsa, de alapvetően élvezhető könyv, minden erényével és hibájával együtt.

2018. augusztus 1., szerda

Top 5 Wednesday #38 - Könyvek, amiket szívesen újraolvasnék


Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.


A heti téma: Kedvencek, amiket újra meglátogatnál. Olyan könyvek/filmek, stb., amiket szívesen újraolvasnál/néznél. A kedvenc könyveim közül válogattam.