2019. június 2., vasárnap

Carrie Cooper: Ügynökjátszma


Carrie Cooper novellájára nagyon kíváncsi voltam, mert szeretem az ügynökös történeteket, és sok jót olvastam az írónő könyveiről, ezért érdeklődve vettem a kezembe. Nem is csalódtam, sőt, ez a rövid ízelítő kedvet csinált az írónő más műveihez. Főleg a hangulata tetszett, ahogy bevezetett a Moszkvai éjszakába és egyben a főszereplő gondolataiba. Jó volt, hogy nem csak az akcióra koncentrált, hanem az ügynök motivációjára is. Kellően megmagyarázta a szerző a miérteket, jó a történet íve. Egyensúlyban van a történetben az akció és az érzelmi oldal. A rövid terjedelem ellenére megfelelően felvázolt a háttérvilág, jó a karakterábrázolás.

Két apró szépséghibája van. A végét kicsit elkapkodottnak és lezáratlannak éreztem. A másik dolog, hogy nekem nagyon hiányzott az előzmény, bár ezt tompította, hogy a novella nagyon olvastatta magát.



Az akció krimikhez híven az ügynök karaktere határozott, precíz személyiség, aki mindent pontosan megtervez, de ha kell, improvizál. Nikosz karaktere pont ilyen, de pont ez az, ami tetszett benne. Nem igazán emelkedik ugyan ki a klisék közül, de hozza, amit kell. Bár az érzelmes oldala is megjelenik, így némileg mégis többet mutat, mint az ilyen karakterek általában. Ez a fajta gondolkodásmódja nagyban meghatározza az akció kimenetelét is, ami ettől nem kevésbé izgalmas.

Megvallom, az autósüldözéses jelenetek a gyengéim, ha akcióról van szó, így itt is tetszett, bele tudtam élni magam, ami az író érdeme. Emellett a történet érzelmi oldala is jól sikerült, pont elég volt, nem lett túlzásba víve, ami szintén nagy pozitívuma a novellának.

Összességében egy szórakoztató novellát tarthattam a kezemben. A hangulata és az akció magával ragadott, és a főszereplő karaktert is megszerettem. Nagyon kíváncsi vagyok az írónő többi könyvére is.

Ajánlom azoknak, akik szeretik az olyan krimit, amiben van akció és érzelmesebb szál is. Nekik nagyon fog tetszeni.

Értékelés: 4




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése