Az
szerző nevét az első könyve, A ló, aki
édességet tüsszentett kapcsán rögtön megjegyeztem, és érdeklődve vártam,
milyen történeteket hoz még el nekünk. Az első meséje különlegességével és
választékos nyelvezetével nyert meg magának. Már akkor feltűnt, hogy gyönyörűen
ír, ami A tél menyasszonyánál még
inkább elmondható. Még kiforrottabb a stílusa, jobb lett a történetvezetés,
letisztultabb az ív. Ezáltal Zelka története még élvezetesebbé vált számomra,
jobban át tudtam élni a mesét. A történetet itt is Szimonidesz Hajnalka illusztrációi
teszik még élőbbé, amik miatt különösen öröm lapozgatni ezt a gyönyörű mesekönyvet.
A
királyságban, ahol a történet kezdetét veszi, örök ősz uralkodik, amit a tél
egyre jobban fenyeget. Hogy ez ne történjen meg évente a tél követelésére egy
lányt küldenek az Örök Tél Birodalmába – az aktuális király legkisebbik lányát.
Történetünkben azonban Zelka, az idősebb királylány, akinek szó szerint nincs
szíve, átveszi a húga helyét. Ezzel kezdetét veszi a próbatételek sorozata,
ahol Zelkának helyt kell állnia. A kérdés az, hogy képes-e egy olyan lány
megváltoztatni a világ menetét, aki „szívtelen”.
A
főszereplő szívnélküliségét az elejétől fontos elemnek tartottam, és a történet
haladásával egy világosabbá vált, miért is volt szerencsés, hogy a két
királylány helyet cserélt. Zelkának ugyanis végig „helyén van a szíve”, ami egy
szív nélküli lány esetében különösnek hathat, de így van. Nála melegszívűbb,
segítőkészebb teremtést nem hordott hátán a világ. Kedvessége és kitartása
átsegíti a nehézségeket, és végül barátokra és szerető társra lel. Bevallom,
Zelkáról a Jégvarázs Elsája villant be itt-ott, csak kevésbé komor kivitelben.
A királylány ugyan itt szívnélküli, de ugyanakkor nagyon vidám természetű is,
és olyan édesen szól a dala, hogy mindenki szívét megmelengeti. Karakterének jó
ellenpontozást ad maga a bánatos és csendes Tél, de Zelka által felcsillan
előtte a remény az igazi boldogságra. A szerző nagyon érzékenyen, pár mondattal
és közös jelenettel képes felvázolni az egész világukat.
A
mellékszereplők közül a követeket említeném meg. Mindig, Néha és Soha üde
színfoltjai voltak a történetnek. Az író kitűnően adta át a szavak közötti
különbségeket a megszólalásaikkal, illetve azok gyakoriságával és a
viselkedésükkel. Ők kvázi boszorkányszerű alakok voltak, de nem a gonosz
vasorrú, hanem a kedvesebbik fajtából, mintegy elindítva a történések fonalát a
végkifejlet felé.
A
cselekmény és a szereplők ábrázolását jól kiegészítik Szimonidesz Hajnalka
képei, amik még élőbbé teszik a szöveget. Az illusztrátor gazdag színekkel és
aprólékos ecsetvonásokkal eleveníti meg Bodor Attila szövegét, ami tökéletes
összhangot alkot egymással. Talán még sosem láttam tőle ilyen gyönyörű
illusztrációkat.
Összességében
A tél menyasszonya egy tanulságos
mese a kitartásról, és arról, hogy bármilyen akadály is gördüljön elénk, nem
szabad feladni. A szöveg és az illusztrációk tökéletes harmóniája még
intenzívebbé teszi az olvasásélményt.
Ajánlom
öt-hat éves kortól felolvasásra, kilenc-tíz éves kortól pedig önálló olvasásra.
Bár együtt olvasva talán még élvezetesebb lehet, mert a komolyabb nyelvezet
miatt a szülök is maradéktalanul élvezhetik.
Értékelés: 5
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése