Főoldal Értékelések Írásaim Book Tag Dedikált könyveim T5W InterjúkBookhaul Kapcsolat

2017. augusztus 4., péntek

Hardcore érzelmi hullámvasút – Lylia Bloom: Védtelenül

Az Aranymosás pályázaton fedeztem fel a történetet, ahova felkerültek a regényből részletek. Már akkor nagyon tetszett, bevonzott az elejétől kezdve a történet, ami a könyvet kézbe véve sem volt másként. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy hozzám, nekem szól a könyv. Rögtön szimpatikussá vált Anna karaktere, de erre majd a karaktereknél térek ki, legyen elég annyi, hogy bizonyos szempontból a huszonéves önmagamra ismertem, amikor még az egyetemi koliban idétlenkedtünk a csajokkal. Szép emlékeket idéz a könyv eleje. Számomra belengi nem kevés nosztalgia faktor.

Aztán bedurvul a történet és kezd egyre jobban eltérni a felidézett emlékeimtől, és mindentől, amit lehet egy fiatal lány életében ideálisnak nevezni. Minden van ebben a könyvben, amiről szeretek olvasni. Bántalmazás, lelki terror, szenvedés, gyász. Furcsa lehet külső szemlélőnek ez a felsorolás, de ez a három szó sajnos a való világ része, és ez a könyv teljes mértékig életszerű egészen az epilógusig, az egy kicsit nálam kilóg a sorból, de ne szaladjunk ennyire előre.

Fentebb említettem, hogy a könyv eleje egy nagyon hatásos jelenettel nyit, legalábbis engem rögtön megvett magának. Nagyon erősnek tartom ezt a kezdést. Az írónő képes volt néhány mondattal egész karaktereket felvázolni, akik érdekesek, és kíváncsi vagy rájuk, és akiket aztán elmélyít. A nyitó pár fejezet ezt kitűnően megalapozza. A történet határozott ívet alkot, nem éreztem, hogy bárhol is megtört volna. A cselekmény tökéletesen egymásra épül. Nem éreztem lyukakat benne. A karakterek jól kidolgozottak, főleg a lelki folyamataik leírása volt az, amit nagyon jól ábrázolt az író. A lélektan nagyon hangsúlyos a könyvben, aminek kifejezetten örültem.




A karakterek egy részét nagyon szerettem, a lányokat, a másik felüket néhol meglegyintettem volna, hogy kissé észhez térjenek. Gondolok itt Rolandra, Kristófra és Anna apjára. Érdekes, hogy pont a férfiak azok a könyvben, akik olyan felemás, egyszerre szerethető és utálható karakterekre sikerültek.

Kezdjük Rolanddal. Na, nekem ő az a pasi, aki nem, de nagyon határozottan nem. Nekem már az elején is „túl” jónak látszott, az ilyen pasiktól már huszonévesen is a hideg kirázott, attól függetlenül is, hogy jó emberek voltak vagy sem. Ne akarjon senki tökéletesnek látszani, mert senki sem az. Roland a legtávolabb áll tőle, és még úgy is, hogy kiderül, hogy poszttraumás személyiségzavarban szenved, tehát nem ura teljesen magának. Pont ezért megbocsáthatatlan, amiket tesz, mert rájön, hogy baj van, mégsem meséli el Annának a dolgot időben, amikor még talán megoldhatnák együtt. Bár jobb, hogy nem sikerült megbeszélni, mert Roland nem hiszem, hogy valaha is alkalmas lenne normális párkapcsolatra. Sajnos, van, hogy nem lehetséges, és Roland szerintem az a kategória, aki jobb, ha nem is kezd kapcsolatba. Talán gonosznak tűnhet, ha ezt írom, de nem. Az ő állapotával az a baj, hogy bármikor előfordulhat visszaesés, és a kör kezdődik elölről, ami se neki, se az aktuális partnerének nem lenne jó, kivéve, talán, ha az első pillanattól őszinte, és bevonják az aktuális párját is a kezelésbe. Azért én szerencsésnek tartom, hogy Anna meg tudta lépni a végén azt, hogy személyesen elmondja neki, hogy neki ez nem menne. Sok nő erre nem képes, és ebből történnek a tragédiák.

Kristóf szintén nem egy mintapéldány, de ő más szempontból. Vagány, nagyszájú és humoros, képes elvarázsolni Annát, amit a Rolanddal történtek után meg is értek. Szegény lány annyira össze volt zavarodva, hogy nem volt túl nehéz dolga. És habár szerette Annát, legalábbis vonzódott hozzá, azonban az, ami kiderül róla, hogy képes lenne megcsalni a barátnőjét, később feleségét, az előzőleg felsorolt pozitív tulajdonságait semmissé teszi. Nem olyan mértékű bűnnek tartom, mint a bántalmazást, de közelít hozzá. Úgy akarta Annát, hogy közben nem szakít a másikkal, és ezt nyíltan megmondja, és a pénzzel indokolja. A pénz számomra nem indok, hanem kifogás, és szerencsére Annának is. Kristóf pont úgy járt, ahogy kellett. Teljesen megérdemelte.

A harmadik Anna apja. Nehezen tudtam neki megbocsátani, hogy pont a legrosszabb, legrázósabb időszakban hagyta magára a lányát. Tudom, hogy a gyász miatt van az egész, de nem lett volna szabad úgy viselkednie, főleg a lakásuk eladását tartottam kicsit erősnek. De aztán minden ellenérzésem eltűnt vele kapcsolatban, amikor egymás karjában gyászolnak. Anna anyjának halála az, ami igazán összehozza őket, mert addig az apa nem érti a lányát, aztán kissé jobban kezdi érteni, mikor összehozza őket a gyász.

Ez a tragédia az egyik kulcspontja a történetnek, ami nagyon szépen van felvezetve, és utána az Annában lejátszódó lelki folyamatok leírása a kedvenc részem. A fájdalma, a kiborulása, mind-mind nagyon részletes és érzékletes. Ahogy a környezete reakciói is. Itt térnék rá a három barátnőre. Egyszerűen fogalmazva ilyenek a jó barátnők, akiket meg kell tartani mindenáron. Mindhárman különböző személyiségek, és mindhárman máshogy segítenek Annának a nehéz időszakban, de mindig ott vannak neki már a könyv elejétől kezdve, hol élőben, hol on-line, de mindig számíthat rájuk. Még, ha Anna nem is mindig gondolja így. Nem csoda, hogy Vivivel Roland miatt még össze is veszik, mert ő ismeri a legjobban, és ő van legjobban ráhangolódva. A kibékülési jelenetük szintén a kedvenc jeleneteim között van, a másik, amikor Lora az anyja halála után elviszi vásárolni. Igazából a barátnők közül ő a kedvencem, az ő karaktere megy át a főszereplőn kívül a legtöbb karakterfejlődésen, és jól áll neki.

Anna karaktere sok fejlődésen megy át. A kezdeti naiv kislányból egy élet által megtépázott, megfontoltabb nő lesz, aki elhatározza, hogy a saját lábára áll és küzd a céljaiért. A barátnői ugyan mellette állnak, ennek ellenére önállóan hoz meg a végén egy fontos döntést. Elmegy Rolandhoz és elmondja neki, hogy vége, határozottan és észérvekkel. Ez a karakterfejlődésének csúcsa.

Aztán jön az epilógus, ami kissé aláássa Anna karakterfejlődését. Az epilógus előtt úgy ér véget a történet, hogy egy az elején még zavarodott, naiv lánynak, aki nagyon szeretett egy férfit, aki bántotta, sikerül tovább lépni. Ami kitűnő üzenet és tökéletes befejezés. Lenne… De létezik az epilógus, ami egy kis keserű szájízt hagyott maga után. Még Rolandot megértettem, hogy nem tudott Annán túl lépni, megjegyzem tökéletes büntetés ez számára, de Anna? Miért? Nem tudom elfogadni, hogy még több év után is rögtön fellángolt egy olyan ember iránt, aki nem érdemli meg. Ez kissé hiteltelenné tette az eddig felépített történetet és az üzenetét.

Összességében az epilógust leszámítva ez egy nagyon érett, jól kidolgozott könyv határozott történetvezetéssel, élő, lélegző, jól kidolgozott karakterekkel, borzongató lélektani leírásokkal, reális képet festve az emberi kapcsolatok bonyodalmairól. Ha nem veszem figyelembe az epilógust ez egy tökéletes mű.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése