2017. augusztus 15., kedd

Hősök vagyunk, avagy olvasási maraton! - 2. könyv

Az első könyvön túl vagyok, hamarabb, mint gondoltam. Bár ebben az is közrejátszott, hogy minél hamarabb túl akartam esni rajta, mivel annyira nem nyerte el a tetszésemet a Hanna örök, de majd részletesebben az értékelésben fejtem ki, ha eljutok odáig.

A második könyv teljesen más lesz, mint az előző, ami romantikus volt, Jessie Lamb testamentuma pedig egy sci-fi.


Fülszöveg:

Asszonyok és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse? 
Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét? 
A Jessie Lamb testamentuma a közeljövő, biológiai terrorizmus által visszavonhatatlanul megváltozott világát mutatja meg, és egy rendkívüli fiatal lány döntésének folyamatát, aki a gyermekkorból kilépve azért küzd, hogy az élete – és talán a halála – értelmet nyerjen. 
A Jessie Lamb testamentuma 2012-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és jelölték a Man Booker-díjra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése