2017. október 3., kedd

Egy reménytelen kapcsolat 2. Felvonás - Zakály Viktória: Hanna örök (Szívritmuszavar 2.)



Felemás érzéseim voltak az első könyv olvasása után, mert a megfogalmazása nagyon szép volt, de a cselekmény ugyanakkor nem igazán volt vele összhangban. Vagy inkább azt mondanám: amilyen szép volt a nyelvezet, a történet pont ugyanannyira nem, és pont e kettősség miatt nem igazán tetszett. Ezért kisebb fenntartásokkal vettem a kezembe ezt a könyvet, de úgy gondoltam, hogy a Hősök vagyunk, avagy olvasási maraton! első könyveként hamar túl leszek rajta. Ebben nem is volt hiba, mert végül is hamar végig olvasható, és egy hajszállal jobb is volt, mint a Szívritmuszavar.

Felépítésében hasonló ahhoz: a női főhős itt is E/2-ben meséli el a történetet a kedveséhez beszélve, ami már az első résznél is tetszett, de ehhez jobban illet ez a narráció, valahogy még közelebb hozta hozzám a szereplőket és a történetüket. Itt is egymást kerülgeti a két főszereplő, de valahogy a sors nem akarja, hogy a szerelmük beteljesedjen, életük együtt és külön is tragédiák és szenvedések sorozata.



A történet körülbelül ott veszi fel a fonalat, ahol az első könyv abbahagyta. Hanna és Ádám immár egymásra talált, minden adott arra, hogy boldogok legyenek. Aztán egyik napról a másikra Ádám közli a lánnyal, hogy már nem szereti, mintha a boldog hetek nem is léteztek volna. Teljesen értetlenül álltam a történés felett, ahogy a főhősnőnk is, és jogos volt az elkeseredése is. Megvallom egy kissé dühös is voltam Ádámra, mert teljesen megdöbbentett a ridegsége, az előző kötetben érdekes módon Hannára voltam ugyanennyire dühös. A fiatal nőt egy másik férfi Andrej kaparja szó szerint össze a padlóról, és a nehéz időkben a támasza lesz. Nagyon becsültem ezt a férfit, aki még akkor is mellette maradt, mikor kiderült, hogy Ádámtól vár gyereket. Megvallom Andrej lett a kedvenc szereplők, ha ő nem lett volna, lehet, hogy soha nem jutok a könyv végére, de a karaktere átlendített az olvasási mélypontokon, mert őszintén megvallva Hannatól és Ádámtól már sokszor a falra másztam, főleg, mikor Ádám elkezdett Hanna szerkesztőjeként leveleket küldeni a lánynak, nagyon átlátszó volt már az elejétől kezdve. Csoda, hogy Andrej kibírta a játszmáikat. Komolyan csodálom ezért, mert én az ő helyében végleg eltűntem volna a képből. Ritka az, amikor a főszereplők ennyire idegesítenek és inkább a mellékszereplőket szeretem.

A történet végkifejlete, legalábbis, amikor kiderül, hogy Ádám miért küldte el Hannát, logikus, és érthető is, de nem így kellett volna csinálnia. Meg kellett volna beszélnie a dolgot a kedvesével és együtt dönteni, mert így elvesztegette a Hannával együtt tölthető idejének jó részét. Nem értettem őt. Bár Hanna sem volt jobb nála, de ebben a kötetben az ő fájdalma jobban átérezhető volt. Egy igazi reménytelen szerelem, amit nem az akadályok tesznek azzá, hanem a két fél hülyeségei.

Nem tudom, hogy velem van-e baj, vagy arra hivatott ez a könyv, hogy szélsőséges érzelmeket váltson ki az emberből, de nem tudtam megszeretni. Értettem, nagyon is, de sok mindent nem tudtam benne elfogadni. Bár ahogy olvastam az értékeléseket, ezt a sorozatot valaki vagy szereti, vagy utálja, én valahol a kettő között vagyok. De az tény, hogy ez a kötet jobb volt, mint az első, bár nehezen lehet rájuk külön egészként tekinteni, mert egyben alkotnak egy teljes történetet.
 
Értékelés: 3,5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése