Főoldal Értékelések Írásaim Book Tag Dedikált könyveim T5W InterjúkBookhaul Kapcsolat

2018. január 20., szombat

Kelly Oram: Cinder és Ella



Általában nem szeretek komfortzónán kívül olvasni, mert a legtöbbször nagy csalódás a vége. Amikor nem így van, akkor olyan kellemeset szoktam csalódni, hogy az adott könyv nagyot szól nálam. 2017 végén több kísérletet is tettem ilyen irányban, és volt néhány, aminek nagyon pozitív lett a kicsengése. Ebbe a körbe tartozik a Cinder és Ella is, amit már régóta kerülgettem, és főleg a LOL logó meg a borító riasztott el attól, hogy kézbe vegyem. Aztán, amikor egy kihívás teljesítéséhez pont ez a könyv kellett utolsónak, rászántam magam. Bár még így is húzódoztam tőle, mert ifjúsági, ráadásul romantikus, kinőttem én már ebből, gondoltam én. Először.

Aztán jobban megvizsgáltam a címkéket és elolvastam a fülszöveget, amitől pislákolni kezdett bennem a remény, hogy nekem ez talán mégis tetszeni fog. És, hogy mennyire örülök, hogy esélyt adtam neki? Nagyon. Az első 10 oldalon adott egy olyan pofont a könyv, amiből kiderült, hogy még sem lesz ez annyira cukormázas, mint sejthető. Egyszer csak azt vettem észre, hogy barátokká váltunk, sőt végül a cukormérőm sem akadt ki, pedig volt benne nem egy olyan jelenet, amitől megtörténhetett volna, de ezeket a depressziósabb, lelki traumákat, iskolai bántalmazást, sérültek/másság elfogadásának témakörét taglaló részek jól ellensúlyozzák. Ezért az a kis romantika kell a történetbe, hogy könyv ne nyomassza annyira az olvasót, legalábbis az én lelki nyugalmamnak nagyon jót tett.



A történetről: Ha csak a könyv borítóját nézem, akkor első látásra egy szimpla Hamupipőke átdolgozásnak tűnik, és valahol az is. De! Kelly Oram akkorát csavar rajta, amit egy ehhez hasonló ifjúsági könyvtől nem vártam volna, mégis megtörtént. Az alap váz a Hamupipőke irányvonalát követi, de mélységében, mondanivalójában, néhol történetvezetés szempontjából is eltér tőle. De ami a legsarkalatosabb, az pont Ella balesete. Ez egy olyan irányba viszi el a történetet, és olyan tartalmat ad neki, ami távol áll a Hamupipőkétől, és inkább közelebb visz a való élethez. Az ilyenkor szokásos közhellyel élve már-már életszagú a történet, olyannyira, hogy a főszereplők egymásra találása elé folyamatosan akadályokat gördít az élet nevű játékmester, és tette ezt olyan természetességgel, amivel Oram majdnem megőrjített. Ennek ellenére nem éreztem, hogy a szerző húzná az időt és feleslegesen borzolná a kedélyeket. Mindenek helye és ideje volt a történetnek, dramaturgiailag mindent szükségesnek éreztem.

A téma: Ahogy fülszöveg is utal rá, egy olyan ember történetéről szól a könyv, aki egy balesetben megsérül és elveszti az anyját. Ezért a két legfontosabb téma, amit feszeget a könyv a gyász és önmagunk elfogadása egy megváltozott helyzetben. Ezek mellett nagyon erősen jelen van a magány, a meg nem értettség és a bizonytalanság is, ami a főszereplő helyzetéből kifolyólag végigkísérik a történetet. Mindezek mellett felsejlenek a pozitív benyomások/érzések is, mint a szerelem, barátság, elfogadás, szeretet, megértés. Mindezt kamaszokkal/fiatal felnőttekkel a főszerepben, ami néhol pluszban megkavarja a dolgokat.

Karakterek: A könyv elsősorban Ella könyve, az ő küzdelmét meséli el. Ebből kifolyólag zömmel az ő szemszögében is vagyunk, leginkább az elején, ahol az alapok felvázolása zajlik. Számomra az első pillanattól kezdve szimpatikussá vált a karaktere. Az írónő egy szellemes, határozott, vidám, erős lánynak festette le, és ez nagyrészt, még az összeomlásai ellenére is, a baleset után is megmarad. Végig erősnek láttam. Kiváló ellenpontja a férfi főszereplőnek Cindernek/Briannek, aki intelligens és törődő ugyan, de korántsem olyan határozott és erős, mint Ella. Nem véletlen, hogy Kaylee-nak majdnem sikerül eltipornia. És, ha már Kaylee: ő tipikusan az a karakter, aki tökéletesen reprezentálja, Brian apjával együtt, mik mehetnek a showbiznisz világában, ki mire képes a siker érdekében. Kaylee ugyan gusztustalanul arrogáns és jellemtelen karakter, de abban a közegben és azokban a szituációkban ez teljesen érthető. Ahogy például hasonló okok miatt Ana esete is. Ella bekerült az addig tökéletes családjukba, amivel a mostohatestvére nem tud mit kezdeni, és ez esetében agresszivitásba, teljesen elutasító viselkedésbe torkollik, ami sajnos a szülők sem képesek feloldani. Se az anya, Jennifer, akit szinte teljesen letaglóz az új helyzet, se Ella apja, aki próbál zöldágra vergődni a lányával, akit szinte nem is ismer. Ez a legjobban akkor mutatkozik meg, amikor eladja a lánya könyveit, egy olyan lányét, aki könyves-filmes kritikablogot vezet, és akinek értékesek azok a könyvek, de az apa ezzel nincs tisztában. Végül kiderül, hogy az apa sok elfojtott érzelmet hordoz, sőt az is, hogy Ella anyja sem volt tökéletes, és sok mindenről az ő hozzáállása is tehet. A családból egyedül talán Juliette volt az, aki nyitni kezdett Ella felé, és aki felé a sok megpróbáltatáson átesett lány is először nyitni tudott. Juliette-nek köszönhető Ella első barátja is az új iskolában Vivian, aki tökéletes természetességgel csinál „cuki botot” Ella mankóiból az apái varrásból visszamaradt fölös, színesebbnél színesebb anyagaiból. Oram olyan természetességgel kezelte azt, hogy melegek fogadtak örökbe egy lányt, hogy öröm volt olvasni. Nem emelte ki, hogy két apja van a lánynak, csak meg volt említve és kész, senki nem csinált ebből nagy ügyet a könyvben, és ezt annyira jó volt olvasni. Tökéletesen belesimult a történetbe ez a mellékszál.

Összességében kellemes csalósás volt ez a könyv. Minden fenntartás nélkül ajánlom minden tininek és idősebbnek egyaránt. Egyszerre tartalmas és kikapcsolódást nyújtó olvasmányélmény. Nekem különösen jól esett a fantasyk, sci-fik, disztópiák, stb. közé beszúrni egy ilyen könyvet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése