2019. június 23., vasárnap

Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei


Amikor először megláttam a fülszöveget, nem dobtam tőle hátast. Nem túlságosan éreztem kirobbanóan jónak a koncepciót, újnak meg végképp nem. Nem is éreztem késztetést jó darabig arra, hogy ezt a könyvet nekem el kéne olvasnom, vagy be kéne szereznem. Aztán random, „miért ne?” alapon, mégis bekerült a kosaramba, és milyen jól tettem, hogy adtam neki egy esélyt. A szerintem nem túl jó fülszöveg miatt majdnem lemaradtam egy jó könyvről.

És te jó ég! Ez a könyv tényleg zseniális. Nem az emberi vonal szempontjából, mert az néhol klisés, az emberi gondolkodás szokásos evolúciós zsákutcába torkolló végletességével megtűzdelve. Jobb szót nem tudok rá, minthogy szánalmas, mert az emberi faj még az összeomlás után sem képes tanulni semmiből. Ugyanazokat a hibákat követik el, ahogy a történelem során már számtalanszor láthattuk a valóságban is, olvashatjuk a történelemkönyvekben. Tchaikovsky mégis képes volt még ezt a vonalat is egyedien tálalni. Ebből a szálból ugyanis igazán az írásmód és az író nézőpontja, ami egyedi, és ellensúlyozza azt, hogy az ötlet nem éppen mondható újszerűnek.

A zsenialitását azonban nem a fentebb kifejtett emberi vonal adja, hanem az új faj evolúciójának leírása, amit az író megteremtett. Ezek a részek a világon belül olyan logikusan és részletesen vannak megírva, hogy minden sorát öröm olvasni. De, ami még jobbá teszi az az, hogy olyan szép nyelvezettel íródott, amivel ritkán találkozok sci-fiben. A legnagyobb érdeme Tchaikovskynak az, hogy úgy volt képes az olvasóval megismertetni az idegen fajt, hogy szimpátiát érezzen iránta. Ami visszakapcsolódik egy fentebbi mondatomhoz, miszerint a szerző egyedi nézőpontot alkalmaz. A történet végi záró csavar is ezt hivatott alátámasztani. Váratlan, de illik a szerző által teremtett fajhoz, és az addigi evolúciós szintjükhöz.

Összességében nagyon élvezetes olvasmány, ami végig fenntartja a figyelmet.



Tchaikovsky nem bonyolítja túl a történetet. Két szálra osztható, amik eleinte párhuzamosan haladnak, majd összeérnek. Fentebb még nem említettem a másik fajt, ami az ember mellett megjelenik (inkább róluk írnék bővebben, az emberekről elég volt az a fentebbi bár mondat), de ahhoz, hogy érdemben kifejtsem a bővebb véleményemet a könyvből, szükséges. A pókokról van szó, akik egy emberi kísérlet félresiklása miatt (nanovírus) fejlődni kezdenek, és egyre szerteágazóbb, bonyolultabb társadalmat alakítanak ki maguknak, amit először a nanovírus irányít, de aztán túlnőnek rajta, és egyedi irányba indulnak. Mindeközben az emberiség is magának akarja a bolygót, ők is változnak, de az ő száluk nem olyan érdekes, mint a pókoké, és igazából, mire eljutunk addig, hogy a harc megkezdődik a lakható bolygóért, akkora már szinte teljesen érdektelenné válik, mi lesz velük. Ez a regény nem éppen az emberek könyve, mert ők szinte végig vergődnek a kihalás szélén, nem úgy a pókok, akik egyre följebb jutnak, és mindenre egyedi megoldásuk van, amit az író jól szemléltet és részletesen bemutat.

A pókok társadalmáról elmondható, hogy a regény során sokat fejlődik, és ezzel együtt egyre bonyolultabbá, többrétegűvé válik, mind a hierarchia, mind a tudományos élet, mind a spiritualitást tekintve. Ezeket az író nagy részletességgel és szívvel mutatja be, így hamar beleszerelmesedik az olvasó az ötleteibe és az általa ábrázolt gazdag, mégis határozott alapokon nyugvó sci-fi fantáziavilágába. Ebbe belevesz olyan mai társadalmi kérdéseket, mint nők és férfiak, esetükben hímek és nőstények jogai, az ezekért a jogokért való harcok, vagy éppen a külső fenyegetésekkel (hangyák, emberek) szembeni háborúk, amiket mind egyedi módon oldanak meg ezek a lények, amikre nem is gondolnánk. Kreatív megoldásaik egyszerre meghökkentőek és félelmetesek, főleg a könyv lezárása az, ami odacsap és hosszú pillanatokig nem ereszt. De ugyanakkor logikus lépés is a pókok részéről, mégsem sejtettem semmit belőle, és ez adja a könyv igazi erejét. Ugyanis a szerző olyan erővel tárja elénk a lezárást, hogy garantáltan évek multán is emlékezni fogok rá.

Összességében Az idő gyermekei egy zseniális ötleteket felvonultató sci-fi regény, ami egyedi világával és szerethető idegen lényeivel belopja magát az olvasó szívébe. Egyszersmind részletesen bemutatja egy új faj evolúciós fejlődését és egyedi megoldásait. Mindezt az író olvasmányos és gyönyörű írásmóddal tárja elénk.

Ajánlom az elgondolkodtató sci-fik kedvelőinek, mert garantáltan lesz min elgondolkodni a könyv olvasása után. Leginkább arról, hogy milyen is embernek lenni.

Értékelés: 5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése