Főoldal Értékelések Írásaim Book Tag Dedikált könyveim T5W InterjúkBookhaul Kapcsolat

2018. december 14., péntek

A halál néma pusztasága



Ez az egyperces a Cserno-ZL02 című novellám világában játszódik egy ott nem szereplő karakter szemszögéből.

A halál néma pusztasága

A többiek szentimentális idiótának tartották, de Andrew szeretett ilyentájt feljönni ide. Mindig megállt a védőmező szélén, ami elválasztotta a halál néma pusztaságától és a sejteket szétfeszítő sugárzástól. Még mindig hihetetlennek találta, hogy a védelmen belül simán lélegezhet, de ha pár lépést tenne, a halál várna rá. Igazából az ilyenkor testében zubogó adrenalinért jött ide, úgy érezte, másként már bedilizett volna a bezártságtól és az unalomtól.
Tekintete a lábára tévedt. Talpa alatt zöldellt a fű, ha oldalra nézet kacsák játszadoztak a kis tavon, kellemesen meleg szellő melengette a hátát, a fa, ami alatt állt, megfelelő árnyékot vetett a mesterséges nap elől.
Előre kapta a tekintetét, hogy láthassa az „igazi” felkeltét, ami éppen most kezdett emelkedni a horizonton. Vörös, narancs, lila árnyalatokkal világította meg az éppen szállingózó havat, és a rozsdállt roncsokat, megszínezve az örök nukleáris tél fogságában sínylődő kopár pusztaságot.
Ez volt a másik ok, amiért feljárt ide, hogy sose feledje a védőmezőn kívüli igazságot, és a földalatti ugyanilyen szürke valóság börtönét.

2018. december 12., szerda

Top 5 Wednesday #52 - Mesekönyvönyvajánló a születendő gyermekemnek


Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

A héti téma ajánló készítés egy személynek. Gondolkodtam ki legyen, de mindegyik megoldást túl szokványosnak találtam, így végül úgy döntöttem, hogy az előre láthatólag januárban (ha bennmarad addig :)) születendő gyermekemnek ajánlok mesekönyveket. Jó emlék lesz ez a bejegyzés későbbre, ha már majd megmutathatom neki.


2018. december 11., kedd

Vivien Holloway: Vérvörös ​horizont


A Végtelen horizont nem tetszett annyira, mint a Winie kötetek, így a Vérvörös horizonttól sem vártam kiemelkedőt. Viszont már az első oldalakon kiderült, hogy tévedtem, mert úgy éreztem, hogy itt a szerző visszatalált önmagához, és a valódi közegéhez, a novellákhoz. Faltam minden sorát, teljesen belemerültem az általa kitalált világra, ami a Végtelen horizontra annyira nem volt elmondható. Jó volt olvasni ezt a két novellát, amik tovább tágították a regényből már megismert világot, egyszerre nyújtva előzményt és folytatást. Mindkét novella tovább árnyalja a karaktereket, főleg Beckyt, Nicket és Junt. Részletesebb betekintés enged a motivációikba. A Végtelen horizontból megismert világ hangulatát is jól visszahozza, talán még jobban is. Annak ellenére, hogy rövidebb a terjedelem, jobban elidőzik bizonyos részleteken, lassabb folyású, így jobban el tudtam merülni a két történetben. A kisebb terjedelmet itt most sokkal többnek éreztem. A második novellát olvastam volna sokkal tovább is.


2018. december 7., péntek

Véráldozat 2. - Ébredés


A Véráldozat című írásom világában játszódó egyperces.

Véráldozat 2. - Ébredés

Elmer annyira fáradt volt, hogy az éjszaka közepén jó ötletnek tűnt ebben a koszos, elhagyatott gyárépületben meghúzni magát a tikkasztó melegben. Kimerültségi szintjét jelezte, hogy mindenféle védelem nélkül szenderedett el egy tisztábbnak tűnő sarokban, ami nem volt szokása.
Egyszer csak zümmögő hang szivárgott zavaros álmai közé. Emelte volna a kezét, hogy lecsapja a szemtelen rovart, de az nem mozdult. Ez nem jó! A figyelmeztetés a tudatalattijából túlharsogta a zümmögést. Azonban a szemhéjai sem akartak megemelkedni, hiába akarta kinyitni őket. A francba! Ne már! Most már biztosan tudta, hogy gáz van, így minden erejét összeszedte, hogy leküzdje a kábaságát.
Szemei hirtelen kipattantak.
– Mi a fa…? – Tekintete azonnal a karjában lévő csőre tévedt, majd a három vértolvajra, akik a vérét csapolták.
Az adrenalin azonnal átvette az irányítást, és mire végig gondolhatta volna felugrott és bakancsa az egyik pacák orrán csattant. Akkorát sikerült rúgnia, hogy az azonnal elterült a betonon. Ugyanazzal a lendülettel kitépte a karjából a tűt, amivel jókora sebet szakított a könyökhajlatán, de most a legkevésbé sem törődött vele, hanem a másik kettő döbbenetét kihasználva nekiindult. Szerencséjére nem profikkal volt dolga, ami két dolgot jelenthetett, vagy plusz pénzszerzése volt a cél, vagy adósságot akartak megfizetni. Ahogy visszafordult egy pillanatra elkapta ijedt pillantásukat, ami alapján csakis az utóbbi lehetett. Épp ekkor döntöttek úgy, hogy utána iramodnak, ezért a karját szorongatva gyorsabb tempóra váltott. Az életéért futott.

2018. december 5., szerda

Top 5 Wednesday #51 - Nagyon vágyott könyvek a kívánságlistámról


Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.

A heti téma a könyves kívánság lista. Az eredetileg megadott témát hozom, az öt nagyon vágyott könyvemet a kívánságlistámról.


2018. december 4., kedd

Vivien Holloway: Végtelen ​horizont


Az írónő Winie történeteivel megszeretette velem a steampunkot, így nem volt kérdés, hogy valamikor a Végtelen horizontot is beszerzem, és elolvasom. Ami rögtön feltűnt, hogy Winie világához képest Becky világa egy sokkal összetettebb világ, erősebb háttérvilággal, részletesebb kidolgozással. Ezt a sokkal nagyobb terjedelem is lehetővé tette, ami által jobban ki tudott bontakozni a szerző. A stílusa ugyanolyan közvetlen, mint amit a Winie történeteknél már megszoktam, hősnője itt is talpraesett, és egyik kalandból keveredik a másikba. A többi szereplő jól kiegészíti. A férfi karakterek is jól megírtak, talán még némiképp jobban is, mint a női karakterek, ami a Winie történeteknek is erőssége. Ami a Végtelen horizontnál annyira nem talált be nálam, az a történet, valahogy nem fogott meg annyira, mint a szerző másik sorozata. A háttérvilágnak jót tett ugyan a nagyobb terjedelem, de a cselekménynek annyira nem. Némiképp túlnyújtottnak éreztem. A másik, ami már jobban zavart azok az elgépelések, a Winie-ben is voltak, de ott elhanyagolható számban ehhez képest. Igazából ezek általában nem zavarnak, ha minimális mennyiség van belőlük, de itt a terjedelemhez képest sok volt, így nem tudtam rajta egyszerűen átsiklani. Egy korrektúrakört elbírt volna még a szöveg.

2018. november 30., péntek

Esély



Novella arról, amikor két ember egy új esélyt kap.


Esély


Darren

Legnagyobb sajnálatára még nem találták fel a gondolatvezérelt telefont, pedig ezen a reggelen szüksége lett volna rá. Fejben ezerszer végigvette a mozdulatsort, de a karja és a teste nem akart megmozdulni.
– Na, jó, akkor csak lassan és nyugodtan, Darren – győzködte magát, miközben próbálta apránként működésre bírni az izmait. Néhány percig alig történt változás. Az ébresztő hol elhallgatott, hol egyre hangosabban szólalt meg, újra és újra. A feje megfájdult a monoton hangtól, ami növelte a frusztráltságát, de a többi ilyen ébredéshez hasonlóan most sem adta fel. A tétlenül fekvés nem az ő sportja volt. Az erőlködés eredményeként újabb pár perc után sikerült megmozdítani a lábujjait.
– Ez az! Gyerünk! Most ti jöttök! – Szuggerálni kezdte a két kezét. Először csak az első ujjperceit sikerült behajlítania, majd fokozatosan a többit is. Újabb percek elteltével sikeresen ledobta magáról takarót, utána felkönyökölt, végül ülő helyzetbe nyomta magát az ágyon. A műveletsor végére a pizsamája teljesen a testére tapadt, és úgy izzadt, mintha már túl lett volna a napi gyógytornán. Éppen kinyomta a telefonját, mikor meghallotta az ajtó felől a csengetést. Amanda megérkezett.
Volt társa a kelleténél jobban aggódott az egészségéért, így majdnem minden reggel meglátogatta, valamint előszeretettel engedte be magát mások lakásába, ami az FBI-osok esetében idült szakmai ártalomnak számított, így nem hibáztatta érte.  A betegsége súlyosbodása óta ugyanis nem nagyon mozdult ki az FBI San Franciscó-i irodájának lakószárnyából, ezért általában a nő jött hozzá.
– Darren, még mindig ágyban vagy? – robbant be Amanda a szobába, nem volt erénye a kopogás.
– Ma nem vagyok formában, Am – motyogta. – Bár azért kopoghattál volna – tette hozzá a rend kedvéért.
– Várj, segítek! – Az ágyhoz lépett, és besegítette a tolószékébe. – Boldogulsz a fürdőszobában vagy kell segítség?
– Azt hiszem, menni fog – Meg kellett mozgatnia az ujjait párszor, hogy hajtani tudja a széket, de végül sikerült elindulnia.
– Jó. Addig készítek valami reggelit.
Mire Darren végzett, barátja elkészült a reggelivel, és a szokásához híven már rohant is. Újra egyedül maradt. Ideje volt munkához látnia. Ráhalmozta a reggelit egy tálcára, és rakományt az ölében egyensúlyozva a nappali jelentős részét elfoglaló íróasztalához gurult. Félretolt pár aktát, hogy helyet csináljon a tálcának a laptop, a tablet és az asztali gép mellett, majd beindította az összes rendszert. A falra szerelt temérdek monitor életre kell. Egyeseken térfigyelő kamerák és műholdak képei jelentek meg, másokon tévéadások, közösségi oldalak. A laptopon és a tableten az FBI belső rendszereit kezdte futtatni. Evés közben átfutotta a feladatlistát, de a már folyamatban lévőkön kívül nem kapott új feladatot; a legutóbb esedékes személyi profilelemzést tegnap adta le, így nem volt sürgős elintézni valója, a meglévők meg még várhattak. Teendő híján percekig meredt maga elé, míg meg nem látta a headsetét. Ez eszébe jutatta egyik kedvenc hobbiját, és a fülest felvéve már fel is csatlakozott az egyik helyi lelki segélyvonal hálózatára, mert késztetést érzett, hogy segítsen az embereken, még ha ezt csupán szavak segítségével tehette csak meg. Várt a megfelelő alanyra. Pár szórakozó után egy Linda Smith nevű nő jelentkezett be a vonal másik végén. Hangja elmosódottan szólt, és csak úgy áradt belőle a reménytelenség. Hallatszott, hogy kora délelőtthöz képest a kelleténél többet ivott. Az elmúlás áradt felé a szavakból, melyeket a nő folyamatosan zúdított rá. Darren elhatározta, hogy valahogy segíteni fog ezen a nőn.
– Miért döntött úgy, hogy öngyilkos lesz, Linda?
– Mer’ nics má’ seki… ők halottak. – A zavaros beszédbe szipogás vegyült.
– Kik? – kérdezte Darren, hogy szóval tartsa, miközben szám alapján lenyomozta a hívót. A vonal végén közben csend honolt. – Ne hagyjon magamra, Linda. Tudja én is egyedül vagyok, mint maga – mondta az igazságnak megfelelően.
– Nem hiszek magának – jött a válasz meglepően tisztán, ami annyira nem tűnt jó jelnek, mert gyakorta tapasztalta, hogy az öngyilkosok a döntő tett előtt hirtelen határozottá válnak. Közben megtalálta, amit keresett. Az aktában az állt, hogy a nő fél éve veszítette el a férjét és a gyerekét. Autóbaleset. Azóta alkoholproblémákkal küzd, kirúgták a munkahelyéről és most alkalmi munkákból fedezi a piaszükségletét. Valamit tennie kellett.
– Elmondaná, kiket veszített el? – próbálkozott újra, de nem jött válasz, csak zokogás hallatszott. – Hahó, Linda, itt van még?
– Igen.
– Beszélne róla?
– Nem… nem tudom megtenni… én… – Csend a vonal végén.
– Linda?
– Holnap is hívhatom?

Greg úgy meghajtotta, hogy újfent meg kellett állapítania, hogy a fizikoterapeuták szadisták. Ráadásul aznap Amanda is velük edzett, és még lelkesen biztatta is. Ennek eredményeképpen annyira fáradtnak érezte magát, hogy legszívesebben visszafeküdt volna aludni. Egy dolog vette rá arra, hogy mégis munkához lásson: várta Linda hívását. Az elmúlt egy hétben minden nap beszéltek hosszabb-rövidebb ideig, és kezdte élvezni a nővel való beszélgetéseket, annak ellenére, hogy többnyire az első beszélgetésükhöz hasonlóan zajlottak, de azért néha voltak józan pillanatai is. Ma pont egy ilyen pillanatot fogott ki.
– Ahogy hallom, jobban vagy – próbált biztató hangot megütni, de a derekába nyilalló fájdalomtól gyengére sikeredett.
– Te viszont fáradtnak tűnsz – jegyezte meg Amanda. Hangját aggodalom színezte.
– Á, semmi vész, csak edzés közben meghúztam a derekamat. A barátaim erőltették rám, mert mindig csak ülök.
– Miért, mit csinálsz?
– A barátaim szerint kockamelót.
– Csak nem informatikus vagy? – Darren most először hallott lelkesedést a nő hangjában.
– Valami olyasmi. Adatelemző. Cégeknek készítünk felméréseket. Te mivel foglalkoztál azelőtt, mielőtt… – Nem akarta megint felhozni a tragédiát, így inkább félbehagyta a mondatot, de a nő nem vette fel a dolgot.
– Programozó. Több játékfejlesztő cégnél is dolgoztam. Például benne voltam az egyik South Park-játék fejlesztőcsapatában.
– Tényleg? Az utóbbi kettőt kipróbáltam, de az első jobban tetszett.
– Lefogadom, hogy Cartman mellé álltál, ugye?
– Most lebuktam.
Linda nevetése egész napra feltöltötte energiával.

2018. november 27., kedd

Sebastian Fitzek: A Terápia


Egyszer még régebben futottam bele a könyv fülszövegébe, és már akkor felkeltette az érdeklődésemet, de ez idáig nem került a kezembe. Nem régen egy csere folytán szert tettem egy saját példány, és nem is halogattam az olvasást. Mikor befejeztem ezt a könyvet a Közönséges bűnözők jutott eszembe, abból is a filmben többször elhangzó kérdés: Hol van Keyser Soze? Egy hasonló kaliberű kérdés hangzik el a regény utolsó oldalán, ami Fitzek művének tükrében legalább ugyanolyan meghatározó, mint a fentebb említett filmben elhangzó kérdés. Valahogy a könyv utóhatása, lecsapódása is olyan volt nálam, mint a Közönséges bűnözők esetében. Mindkettő a végére nyer értelmet, noha mindkettőben vannak árulkodó jelek, de az olvasó/néző csak az egész mű ismeretében rakja össze a darabokat, és csap a fejére, hogy: Jé, tényleg! Minden ott volt az ember orra előtt, mégis a végén csodálkozik rá az olvasó, hogy mi is a lényeg. Sőt, az epilógus még rá is dob egy csavart az egészre, amire végképp nem számítottam. Számomra egy végig élvezetes, feszültséggel teli, izgalmas olvasmány volt A terápia.


2018. november 23., péntek

Macskagyűjtő - Bregon 2.




Ez a novella az előző heti Démonerdő világában játszódik. Bregon itt már felnőtt, bár a macskákat nem szerette meg jobban.

Macskagyűjtő

Nem szerette a macskákat. A legalantasabb fajnak tartotta az ember körül sertepertélők közül. Egyáltalán nem értette, miért tartják őket, a szőrük sokszínűségén és szépségén kívül. Odajöttek és hozzádörgölődztek, mi több, vonzotta őket, még a kunyhójába is bemerészkedtek az üvegtelen ablakon. Büntetésnek érezte, hogy az emberek közé küldték, de a próbatétel az próbatétel; elfogadta a főnök utasítását, hát viselje a következményeket. És már megint itt volt egy, a sonkás tányérra vetette magát az asztalán, és épp egy szelet elcsenésére készült. Sárga szeme kihívóan meredt a reggelizőre, aki erre lecsapta a fakupáját. A lendület erejétől a bor kifröccsent az asztalra, aztán a törp a menekülő szőrös bestia után vetette magát.
− Hagyd azt a szerencsétlen macskát, Bregon, inkább igyekezz a műhelybe! – kiáltott be a kovácsmester az ablakon, mire a nevezett megdermedt. A férfiról lerítt a türelmetlenség, egyre gyorsuló ütemben kopogott az ablakpárkányon, és bosszúsan nézett a tanoncára.
− Azonnal megyek – válaszolta a törp. A piszkos edényeket sebtében a teknőbe tette, a maradékot a kamrába, aztán elindult a zsörtölődő Kegwan mester után. Nem értette a férfi folyamatos morgolódását, hiszen számos eszközt és különleges fémet kapott a népétől a tanoncok befogadásáért cserébe. Bár Bregon tudta, hogy ez nem azért van, mert kiválóbb kovácsmester a törpöknél, hanem azért, hogy a fajtája ifjoncai megtapasztalják, milyen az emberek között élni, és együttműködni velük. Így több emberfaluval is egyezséget kötöttek. Ezt jószerével meg is értette, de a macskákat még talán a többi társánál is nehezebben viselte. Pláne, ha szánt szándékkal a lábához nyomakodtak, mint most is, ahogy belépett a műhelybe a főnöke után. Belerúgott a nyávogva dörgölőző cirmos jószágba.
− Mit mondtam az előbb a macskákról? – Az ifjonc mogorván nézett a mesterére, és próbált nem törődni a rúgástól fújó, mégis visszaoldalgó szőrgombóccal. – Munkára! – Ez volt a mester utolsó szava hozzá, majd elfordult tőle, és nekilátott a saját dolgának, akárcsak Bregon. Szótlanul dolgoztak egészen addig, míg az ételhordó asszonyság meg nem hozta az ebédjüket. Körülötte szokás szerint macskák szaladgáltak, felcsapott farokkal követték a gazdájukat. A nő fitymálva méricskélte a törpöt, aki ezt már fel sem vette; az érkezése óta így viselkedett vele, inkább csak átvette az adagját, és leült a műhely előtt, hogy elfogyassza. Kegwan is hagyta enni, egészen addig, míg el nem zavart egy újabb macskát. Bregon gyanakodni kezdett, a mester mindig akkor került elő, mikor a macskákat bántotta, és a férfi kérdése ezt csak tovább fokozta.
− Egyre több macska tűnik el. Tudsz erről valamit? – A törp erre lenyelt pár kanál levest, hogy húzza az időt, és csak azután válaszolt.
− Nem. Tudja, hogy nem érdekelnek a macskák. – Visszatért az ebédjéhez, és várta a következő kérdést, de a kovács nem firtatta tovább, csak horkantott egyet, amit Bregon nem tudott mire vélni, így ráhagyta. Az evést befejezve ismét munkához látott, és várta, hogy Kegwan újra szóba hozza a dolgot, de hiába. Ez azonban csak még óvatosabbá tette a törpöt.

Éjszaka volt már, egyre hunytak ki a lámpák az ablakokban, de az utcákat árnyékként járó Bregon csak erre várt. Ez volt az ő ideje, a vaksötét éjszaka, ahol az emberek éber szeme nem figyelt. Most is a falu sámánjának lámpása aludt ki utoljára. Háza körül tucatnyi jól megtermett macska henyélt, a kertben pedig macskatotemek sorakoztak, az állatok iránti tisztelet és egyben a falu jelképei, melyek nem csak itt, de mindenütt jelen voltak. Laufen rajongott a macskák iránt, ezért a többi embernél is kevésbé szívelte a törpöt, de mivel elég jó üzletet jelentett a falunak Bregon tanonckodása, így megtűrte. Neki azonban az az érzése támadt, hogy figyelteti, ezért mindig óvatos volt, és mindig másik napon tette meg a heti körútját, és választott ki egyet a szőrös jószágok közül. Mindig a legszebbet, aminek a bundája a legtökéletesebb volt. Erre valók a macskák, semmi másra. Ezt minden törp a születésétől fogva tudta, és a próbatételen kívül ez volt a megbízatása is.

2018. november 22., csütörtök

Interjú Julia Lewis Thomsonnal


Kedden hoztam az értékelést Julia Lewis Thomson: Többek által című regényéről, aminek olvasása után több kérdés felmerült bennem. Megkerestem a szerzőt, aki igent mondott az interjúra és készségesen válaszolt a kérdéseimre, amit ezúton is nagyon köszönök neki. Érintettük többek között a Többek sorozat keletkezés történetét, a karaktereket, valamint az írónő későbbi terveit is.

- Magyar szerzőknél mindig érdekes számomra, hogy miért választanak külföldi nevet. Honnan ered az írói álneved?

A férjemmel közösen találtuk ki egy hosszúra nyúlt autóút során. A Julia egyértelműen a keresztnevemből származik, a Juliannából. A Lewis a férjem nevéből jön, mert az írás lehetetlen lenne az ő támogatása nélkül, emiatt is szerettem volna, ha szerepel az írói nevemben. A Thomson pedig csak úgy jött.

2018. november 20., kedd

Julia Lewis Thomson: Többek által


Eddig még nem olvastam az Álomgyártól, de a Többek általlal megtört a jég. Örülök, hogy először ebbe a könyvbe kezdtem bele a kiadótól, mert kellemesen csalódtam, bár ez lehet nem annyira a kiadónak, mint inkább az írónak köszönhető. Julia Lewis Thomson ugyanis kifejezetten olvasmányos stílusban ír, jól bánik a szavakkal, főleg a könyv elején tetszett a tinikre jellemző nyelvhasználat, de a második felében is jól hozta a történethez szükséges nyelvi szintet, így ezzel a részével nem volt baj. Amivel inkább azok a new adult könyvek gyerekbetegségei, amibe itt is majdnem beleesett a szerző, de szerencsére csak majdnem, mert a végére nagyrészt kikeveredett a lehetséges buktatókból, és egész jóra sikerült a lezárás, így összességében egy jó könyvet foghattam a kezemben. A karakterek közül már az első perctől megkedveltem Annát, ami a végéig kitartott. De a legnagyobb erőssége a könyvnek, Maxim karaktere lett, akinek nagyon kíváncsi vagyok a történetére, így a folytatást is biztos el fogom olvasni.



2018. november 16., péntek

Démonerdő - Bregon 1.


 
A héten egy fantasy novellát hoztam agy makacs fiatal törppel a főszerepben.

Démonerdő

Morgolódva baktatott a mestere nyomában az erdei ösvényen. A legkevésbé sem fűlött hozzá a foga, hogy emberek és macskák közé menjen. Sőt, a démonok létezésében sem hitt, a tanárai hiába traktálták a róluk szóló mesékkel. Legalábbis annak tartotta őket, és gyanította, hogy most ezért van itt. A törptanács be akarta bizonyítani, hogy macskadémonok igenis léteznek, és muszáj a saját szemével meggyőződnie róla. Mestere ugyan még nem tartotta alkalmasnak arra, hogy az ősellenségeik nyomába eredjen, de a tanács akaratával még ő sem szállhatott szembe, ezért most egy emberfaluba tartottak, ahol az előjáró majd előadja nekik a meséket az alvilági lényekről, melyek kiszippantják az áldozataik lelkét, legyen az ember vagy éppen macska. A pusztító teremtményeket ez utóbbiakról nevezték el, mert a történetek szerint rájuk hasonlítottak. Ifjoncságának minden dacával hadakozott a tanítások, de főleg a szőrös kis bestiák ellen, ha éppen az útjába került egy, mint e percben is. Miákolva közeledett felé, felcsapott farokkal, a számára érthetetlen dörgölőzési kényszertől hajtva. Az eredmény egy oldalába rúgó bal láb lett, amikor a törp arrébb taszajtotta.
− Bregon, már ezerszer megmondtam, hogy hagyd békén a macskákat! – feddte Miran mester. – Minél ellenszenvesebb vagy velük, annál jobban közeledni fognak. Sajnos, ilyen a mágiánk, vonzzuk őket, és az ellenkezésünk ereje ezt csak még jobban erősíti. Próbálj meg közömbös lenni velük, és akkor nem fognak zaklatni.
− Egyáltalán miért ilyen a mágiánk? Miért kell nekünk pont a macskákat vonzanunk?! – fakadt ki erre a mestere mellé felzárkózó Bregon. – Lehetnének például a kutyák is, azokat legalább elviselem.
Miran sóhajtott. – Csak addig kell kibírnod, amíg megkapjuk a küldetéssel kapcsolatos pontos információkat, utána valószínűleg egy darabig nem látsz majd macskákat – állította nem túl meggyőzően.
− Jó, de macskadémonok akkor sem léteznek, akármit is állítsanak az emberek és a krónikáink – kezdett rá sokadjára Bregon a szokásos ellenkezésre.
− Úgy gondolod?
− Úgy.
− Majd meglátjuk – somolygott az öreg törp. – Most jobb, ha sietünk. – Tanítványa visszavágását megelőzendő, gyorsabb tempóra váltott, így Bregonnak sietnie kellett, ha lépést akart tartani vele. A további beszédre nem maradt több ereje, ezért a hátralévő út során végig magában pufogott.

A falu előjárója az irodájában fogadta őket, amit Bregon olyan giccsesnek vélt a sok pompa és díszes bútor láttán, hogy már az majdnem megfeküdte a gyomrát, de mikor meglátta a három megtermett hosszúszőrű macskát az elf szőttessel díszített pamlagon, küldetés ide vagy oda, majdnem menekülőre fogta. A macskákat kerülgetve beérte Mirant, aki már Kregan asztala előtt állt.
− Örülök, hogy ilyen gyorsan ideértek a hívásunkra – állt fel egy pillanatra a középkorú férfi. Kissé meghajtotta magát a mester felé, majd visszaült faragott székébe.
− Ez csak természetes, uram. Az önök ellensége a mi ellenségünk is – válaszolt Miran hasonló meghajlással, miközben Bregon mellette fészkelődött, és próbált nem belerúgni a lábához dörgölőző két macskába. Szerencséjére a harmadik a felkeléshez is lustának bizonyult.
− Nem is vesztegetném sokáig az idejüket. A falunkat macskadémonok tizedelik, már huszonheten odavesztek. Felettébb szokatlan, hogy ennyien átjussanak a védelmünkön.
− Előfordulhat, hogy az elfektől kapott védővarázslataik már nem működnek megfelelően. Érdemes lenne újra tárgyalniuk Thoran királlyal a védelemről – vetette fel Miran.
Bregon becsmérlő horkantása egy pillanatra megakasztotta a beszélgetést, mire a mestere bosszúsan feléje fordult, és figyelmeztetően köhintett egyet, Kregan viszont látszólag nem törődött a közjátékkal.
 – Ezt egy darabig még szerettük volna elkerülni – sóhajtotta az előjáró.
− Attól tartok, sajnos nincs más megoldás. A tömeges támadások egyértelműen az elfmágia gyengülésére utalnak. Amíg nem egyeznek meg velük, javaslom, rejtsék el szem elől a macskatotemeket, mert a vallási jelképek még jobban vonzzák a lényeket. Addig is mi megteszünk mindent, hogy visszaszorítsuk őket. Kiderítették, hogy merről támadnak?
− A felderítőink a falu északi határáig követték a démonokat, amik egyszerűen eltűntek az ottani erdőben.
− Eltűntek? De hogyan? – bukott ki a kérdés meggondolatlanul Bregonból, másodjára szakítva félbe ezzel a falu vezetőjét.
− Bregon, jobb lenne, ha inkább kint várnál – utasította a mestere higgadtan, de a szemében és a tartásán látszott, hogy mérhetetlenül feldühítette.
− Nem szükséges – legyintett az előjáró −, már nem sok mondanivalóm van az önök számára. Ugye, tudják, hogy melyik erdőről van szó? – Bregon értetlenül nézett az emberre, de Miran mester bólintott.
− Ha az emlékeim nem csalnak, csak Démonerdőként emlegetik.
− Úgy érted…?
− Igen, pontosan úgy, Bregon. De hányszor mondjam még, hogy ne szakíts félbe, mikor beszélek?
− Bocsássanak meg – szabadkozott Bregon, aki érezhette, hogy kezdi nagyon túlfeszíteni a húrt, mert már az ember is bosszúsan méregette. – Az északi kapunál találkozunk. – Fejét lehajtva hagyta el az irodát, nyomában az őt árnyékként követő három szőrös bestiával.

2018. november 14., szerda

Top 5 Wednesday #50 - Könyvek, amiket még 2019 előtt el szeretnék olvasni


Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.


A heti téma olyan könyvek, amelyeket még 2019 előtt el szeretnék olvasni. Azt az öt könyvet hozom, amik még év végéig biztosan tervben vannak. Az egyik kakukktojás, mert már folyamatban van.


2018. november 13., kedd

Philip K. Dick: Figyel az ég


Az első olvasmányom volt az írótól, és nagyon örültem, hogy sikerült pont az első regényét kifognom, amivel a sok novella után nyitott a hosszabb, összetettebb forma felé. Minden írónak van evolúciója, így gyanítom, hogy Dick is átment ilyesmin a későbbi műveiben, ezért fontos számomra, hogy pont ezt a regényét vettem először a kezembe, mert megismerhettem általa kezdeti gondolkodását, ami gyanítom a későbbiekben némiképp megváltozott. Az alapok azonban mindig fontosak. Nálam már ezzel a regényével is betalált, noha az első pár oldalon felvetődött bennem, hogy most akkor „Mi is történik itt?”. Aztán ez az érzés fokozatosan elmúlt, ahogy kibontakozott a történet, és megmutatkozott az író zsenialitása. Egy érdekes, színes fantáziájú elmébe nyertem a történet által betekintést, aki nem riadt vissza attól, hogy leírja, ami kiáradt belőle, méghozzá nem is akár hogyan. A központi témája az igazság-hamisság gondolatköre, amit Dick emberi elméken keresztül tár az olvasók elé. Nyelvezete felett kissé már eljárt az idő, ami nem csoda, mert a regény az ötvenes években íródott, de ennek ellenére még ma is élvezetes olvasmány. Bár kell a befogadásához egy bizonyos hangulat és nyitottság. Ha ez megvan, könnyű elmerülni ebben a kaotikus világban.

2018. november 11., vasárnap

Halloweeni lények gyűjtőhelye Book Tag


 Régen hoztam már book taget, mert nem nagyon találtam olyat, amit érdemes lenne kitölteni. De mikor múlt héten Dorka (a válaszait ITT találjátok) az Anya Olvas blogtól kihívott a  Halloweeni lények gyűjtőhelye Book Tagre, mégis elcsábultam. Igaz, Halloween már elmúlt, de most mégis hozom a válaszokat. Kihívni most nem hívnék senki, de aki gondolja, forrás megjelöléssel viheti.

Lássuk a gyülekező lényeket!