Főoldal Értékelések Írásaim Book Tag Dedikált könyveim Top 5 Wednesday Bookhaul Kapcsolat

2017. július 12., szerda

A zseni antihős - Patrick Süskind: A parfüm - Egy gyilkos története

Ismertem már a történetet, mert láttam a 2006-os filmváltozatot, és arra is emlékszem, hogy nekem valahogy túl szép volt a főszereplőt játszó Ben Whishaw a karakterhez. Hát még a színész kisugárzása, az volt a tökéletesen gyilkos elegy. Mert Ben annyira beleélte magát Grenouille szerepébe, hogy máig a retinámba égett a játéka. Ezért már évek óta kíváncsi voltam, milyen lehet a könyvváltozat, és most volt is lehetőségem elolvasni, mert az antihős szó, amire asszociációként ezt a könyvet kaptam, nem is nagyon illhetne jobban más könyvre, mint erre.

Az első, ami feltűnt olvasás közben, hogy a főbb eseményeiben megegyezik a film és a könyv, de egyébként nagyon más. Hangulatilag mindenképp. A könyv borúsabb, kevésbé színes, már-már sötét. Grenouille, a kullancs gondolataiból többet kapunk, jobban belelátunk egy ilyen ember lelkivilágába. És ahogy csorog az ő története, úgy szolgál rá egyre jobban a nevére. Mindeközben a szerző finoman, de határozottan felvázolja a kor társadalmi, gazdasági változásait, megemlíti a háborúkat, amik közben zajlanak. Mindezt tökéletes vázként használja, amire jól építkezik a fő cselekményszál.


Említettem, hogy a könyv eltér a filmtől. Ez leginkább az atmoszférájában mutatkozik meg. A történet tónusa sötétebb, jobban megmutatja az 1700-as évek Franciaországának előnytelenebb oldalát. A mocskot, amiben az emberek élnek, az árvák, munkások, szinte reménytelen helyzetét a gazdagokhoz képest. Jól lekövethetjük az akkori élet árnyoldalait, ahogy az akkori emberek gondolkozását, életfelfogását is. Elgondolkodtató volt, ahogy a vallásról vélekedtek, vagy a nem hívőkről. De főleg a férfiak nőkről való véleménye volt érdekes, főleg azért, mert az akkori felfogás részben még ma is tartja magát. Miszerint a nők gyengébbek, tudatlanok, nem értenek a tudományhoz, dolguk a gyereknevelés, stb. Ezzel a témával nem nagyon szoktam foglalkozni egyébként, de ebben a könyvben ez nagyon szembetűnő volt, így nem mehettem el mellette szó nélkül.


A másik dolog, ami más, mint a filmben, az maga Grenouille karaktere. A filmben egy (szerintem)
jóképű (szép, túlságosan is az :D) színész alakította, akinek olyan kisugárzása volt, hogy azt is mondhatnám, hogy egy nők elleni bűntett ez az ember. Ezzel szemben a könyvben egy sántító, semmilyen, csúnya kis emberke, akinek nincs szaga, az emberek szinte nem is látják, vagy undorodnak tőle, és akiben semmi szeretni való nincs. És tényleg nincs. Míg a filmset nagyon szerettem valamiért, ahogy írtam föntebb is, szerintem Ben kisugárzása miatt, addig a könyves karakter szinte semmit nem váltott ki belőlem, még a zsenialitása sem, a gyilkolásai sem, semmilyen megnyilvánulása sem. Olyan közömbös volt, hogy a mellékkarakterek jobban szórakoztattak, legalább bennük volt valami, ami megfogott. Főleg Baldini volt ilyen vagy a tímár, de még a tudós is, aki a barlangból való kijövetele után felkarolta a főhőst. Így a könyv vége, az illatorgia a téren sokkal jobban hatott rám, mint a filmben, sőt itt nem undorodtam, mint a képi megjelenítésénél, hanem már-már izgató volt. Jól adagolta a szerző annál a jelenetnél a feszültséget és jó volt a kapkodó leírás is, pont olyan volt, mint maga a jelenet. A zárás, amikor Grenouille-t széttépik ugyanolyan elvont, mint a filmben volt, érdekes megoldás volt, de nem több.

Amit még megemlítenék, az a sorsszerűség. A mellékkarakterek elhullása a történetben. Akivel Grenouille hosszabb időt tölt, akitől tanul vagy csak nála lakik, annak olvashatunk a haláláról. Van, ahol nem szerencsések az ismétlődő elemek, de itt nagyon jól, és jó helyekre építette be őket a szerző. Ide tartozik még a fiatal lányok meggyilkolása is. Amiért őket választja a főszereplő, és ahogy kivitelezi, az zseniálisan van megoldva, jók a motivációk.


Ami még nagyon tetszett, azok a parfümkészítés leírásai. Érzékletesen jeleníti meg az egyes alapanyagokat, eljárásokat, szinte érezni lehet az egyes illatokat, mintha nem is olvasnánk, hanem szaglással “látnánk” a könyvet. Ez sokat hozzáad a hangulathoz, illetve Grenouille útkereséséhez, ahogy azt kutatja, ki is ő valójában, és a legnagyobb sorsszerűség az, hogy mindennek a funkcióját, értelmét meg tudja magyarázni magának az adott személy, tárgy illata alapján, csak a sajátját nem, mert neki nincs szaga. És a kullancs végül elveszíti a saját harcát, mert nem talál választ, és ez az ő igazi tragédiája. Az enyészet neki ténylegesen jutalommá válik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése