2017. november 1., szerda

A kínzás variációi - Sarah J. Maas - A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara (Tüskék és rózsák udvara 1.)



Eddig nem olvastam még semmit Sarah J. Maastól, mert nem akartam egy újabb sorozatba belekezdeni (Üvegtrón), de aztán jött ez a könyv. Ahogy mondani szokták: jött, látott, és győzött! Fölöttem. Először jött a fülszöveg, ami már önmagában felkeltette az érdeklődésem, aztán a borító, ami elvarázsolt. Tudtam, hogy nem minden a borító, így muszáj volt a belbecset is megtapasztalnom. Először nem lettünk barátok, sőt, első próbálkozásra ott is hagytam, aztán csak addig fúrta az oldalamat a kíváncsiság, így újra elkezdtem, és hogy közhellyel éljek: Milyen jól tettem! Csak tovább kellett olvasnom annál, mint ahol először letettem, és eljött a pont nem is sokára, hogy én ezt az egészet szó szerint megszerettem. Hogy a szereplők tették? Részben. A világ? Nagyon. De, ami igazán megfogott az, ami a háttérben zajlott politikai történések címén, mert vastagon volt itt az is. Meg egy kis romantika, de ez körülbelül a könyv egy százaléka, nem ezen volt a hangsúly, csak az események szükséges mellékszála.

A Tüskék és rózsák udvara cím mellé kisbetűvel odaírhatták volna, hogy a kínzás variációi. Mert volt itt minden: testi, lelki, mentális kínzás, megalázás, semmibevétel, elhanyagolás, leigázás, birtoklás, elnyomás, csak hogy néhányat említsek a kínzás fajtákból. Többször kérdeztem meg olvasás közben a szereplőktől gondolatban: hogy vagytok képesek ezt még elviselni? Az írónő nem cicózik, kegyetlen ott, ahol kell, a szereplői szenvednek ott, ahol kell. Nem kímél senkit, mindenkinek megvan a maga keresztje. Az olvasó pedig velük szenved, ki kivel, attól függően, hogy kit szeret meg a karakterek közül. Én Tamlinért és Feyréért izgultam a legjobban.

Amit nem sikerült teljes mértékben eltalálni: az információadagolás. Volt egy pont a könyvben, ahol túl sok információt zúdítanak egyszerre a főszereplőre. Olyannyira, hogy csak pislogtam. Jobban fel kellett volna vezetni az elején, mert így elmaradt nálam az “aha” élmény, amit az eldugott információ morzsák okozhattak volna az igazság kiderülésénél. Nagyon apró jelek azért voltak, de szinte észre sem lehetett őket venni, így túl hirtelennek hatott az információ áradat. Ettől eltekintve viszont megtetszett Sarah J. Maas stílusa, így nem ez lesz az utolsó könyv, amit olvasok tőle.



Sokrétű ez a könyv, így nem is fogok kitérni mindenre, mert az valószínűleg túl sok spoilerrel járna. Az egyik, ami nagyon tetszett a könyvben, hogy a tündérek itt nem mesebeli jótét lelkek, hanem félig-meddig elállatiasodott ösztön lények. Ettől az alap felállástól volt egy kis Szépség és a Szörnyeteg érzetem, főleg az elején, mikor Tamlin sokszor elvesztette az önuralmát Feyre előtt, és kivillant az állati énje. Ez nekem valahogy hozzátett az összképhez, de igazán akkor szerettem meg Tamlin karakterét, mikor a kezdeti idegenkedés után elkezdett barátkozni az emberrel, megmutatta, hogy ő nem is olyan vad, mint elsőre látszik. Az egymáshoz való közeledésük jól fel van vezetve, kellően alapos, és mindent jól eltervezett az írónő. Pedig nem volt könnyű dolga, mert a tündérek és emberek világa, érték rendje teljesen más, és az, hogy a tündér és az ember egymáshoz közelednek, a két világot is közelítik. Érdekes volt megfigyelni, hogyan változik meg mindkettejük gondolkozása. Mindezt úgy, hogy körülöttük jobbnál jobb mellékszereplők (Lucien, Rhysand, Alis, Nesta) színesítik a történetet.

Nestára külön kitérnék, mert számomra ő a legambivalensebb mellékszereplő. Az elején nagyon nem kedveltem, azért, ahogy Feyrével viselkedett. Viszont a történet végére megmutatkozott az igazi természete, és egy sokkal szimpatikusabb kép alakult ki bennem róla, mint az elején. A másik, akire még kitérnék Rhysand. (Jaj, drága Rhys, annyira kiismerhetetlen vagy, hogy elismerésem.) Ő számomra szerethető is meg nem is. Egyrészt valamilyen szintem jót akar, de csak annyira, amennyire az érdekei megkívánják. Kedvelhető karakter lenne, de még nem tudom, hányadán állok vele. A folytatások remélem, fényt derítenek erre is.

A másik, amit kiemelnék: a hangulat. Leírhatatlan, hogy milyen hangulatot áraszt magából ez a könyv, hogy milyen hatással van az olvasóra. Aki olvasta, az tudja, miről beszélek, aki még nem és érdekli egy egyedi fantasy világ, annak ajánlom.

Még egy sorozat, ami megvett magának, annak meg külön örülök, hogy már nem kell sokat várni a folytatásra.
 
Értékelés: 4





----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése