Főoldal Értékelések Írásaim Book Tag Dedikált könyveim Top 5 Wednesday Bookhaul Kapcsolat

2018. február 1., csütörtök

Top 5 Wednesday #21






Csatlakoztam a Top 5 Wednesdayhez, amit Gorkie blogján, az Olvasókörúton fedeztem fel, és nagyon megtetszett a koncepció, így én is belevágtam. 

Ez a rovat hetente jelenik meg és egy Goodreads-es csoportban találhatóak a témák. A csoportot meg tudjátok nézni IDE kattintva.


Az eheti téma: Olyan könyvek, amik a kedvenceim, és szerintem több figyelmet érdemelnének. Ahogy látszik, kissé módosítottam a témán, mert nem egy zsánerből hozok könyveket, sőt nem csak regények szerepelnek a heti listámon, hanem egy képregény és verseskötet is helyet kapott rajta. Illetve nem állítottam kifejezetten sorrendet sem.




Isaac Marion: Eleven testek
 Először a filmet láttam, ami nagy kedvencemmé vált. Aztán lehetőségem nyílt elolvasni a könyvet is, aminek egy teljesen más aspektusa fogott meg, viszont ugyanúgy a kedvencem lett. Több figyelmet érdemelne.


Bryan Lee O'Malley: Seconds
A Scott Pilgrimmel ismertem meg a szerzőt, és annak a világa annyira elvarázsolt, hogy nem volt kérdés, hogy ezt is elolvasom-e. Kár, hogy magyarul nem jelent meg, mert egy nagyon jó történet és a rajzolás is remek.


Sárhelyi Erika: Hétköznapi józanság
Sárhelyi Erika verseskötete teli van érzelmekkel. Mindenféle megtalálható benne, sokféle mondanivalót hordoz. Ez az, amit nagyon szeretek benne, és amiért ajánlom.


Ian Tregillis: Géplélek
 Számomra ez volt a 2017-es év legjobb könyve, ami szerintem nem kapott elég figyelmet, pedig érdemes mindenképp egy próbát tenni vele.


Bartos Zsuzsa: Alkonyőrzők
Nem tudom elégszer ajánlani ezt a könyvet. Egy jó debütáló regény, amivel érdemes megismerkedni. 


A többi Top 5 Szerdában résztvevő  magyar blogger bejegyzését megtaláljátok a Molyon a Top 5 Szerda zónában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése