2018. június 3., vasárnap

Ecsédi Orsolya: Cirrus a tűzfalon


A történettel először az Aranymosás oldalán találkoztam, és már ott megragadott Cirrus egyedi világa. Nagyon drukkoltam, hogy a kis vírus történetéből könyv legyen. Amíg a válogató döntésére vártam, vissza-visszatértem az oldalra és újra és újra elolvastam a felkerült részletet. Aztán kiderült, hogy a szerző verseket ír, amikből jó néhányat elolvastam Molyon. Azok is nagyon tetszettek, így nem volt kérdés, hogy megvegyem-e a könyvet, amikor kiderül, hogy megjelenik.

Ennyi bevezető után elmondhatom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, sőt régen szórakoztam ilyen jót, mint Cirrus kalandjainak olvasása közben. A rakoncátlan víruskezdemény az elejétől kezdve mosolygásra késztetett, és befészkelte magát, ha nem is a számítógépembe, de a szívembe biztosan. Nagyon kellemes olvasmány, virtuóz nyelvezettel, humorral, amiket a versbetétek és az illusztrációk tesznek igazán teljessé.


A bevezetőben említettem az illusztrációkat, és nem véletlenül. László Maya munkáit már nem egy
könyvben megcsodálhattam, és a Cirrus a tűzfalonban is maradandót alkot. Szeretem a rajzaiban, hogy mindig egyediek, illeszkednek az adott mű hangulatához, stílusához. Ez itt sincs másként. Egyszerű, mégis kifejező vonalvezetés jellemzi a Cirrus rajzait, amikben egy újabb szelete mutatkozik meg az alkotó tehetségének. Eddig még mindig képes volt megújulni és számomra újat mutatni.

Visszakanyarodva a történethez. Ecsédi Orsolya egyedi stílusával már a könyv elején képes bevonni az olvasót, és ez a történet végéig így is marad. Kellemes, olvasmányos stílusban megírt humoros történet, melyet a nyelvi zsenialitás és intelligens humor tesz egyedivé.

A humor mellett azonban meg kell említenem, hogy a történet nem csak ennyiből áll, ami rávilágít arra is, miért is tetszett nekem ennyire Cirrus karaktere. A történet ugyanis egy gyerek útkeresésének is felfogható, aki próbál boldogulni egy olyan világban, ahol megbélyegzik, mert más, mint a többi gyerek. Cirrus próbál a körülötte lévő világhoz alkalmazkodni, beilleszkedni, de valahogy sehogyan sem akarják olyannak elfogadni, amilyen. Se a felnőttek, se a gyerekek, kivéve a szülei és Verika, az adathalász vírus. Cirrus ugyanis egyáltalán nem akar pusztítani, mint a többi vírus, megkérdőjelezi a küldetésüket, és ezért majdnem teljesen kiközösítik. Végül azonban a vírustársadalom belátja, hogy Cirrus különcsége mégsem olyan rossz, és a segítségükre is lehet, így az elfogadás útjára lépnek.

Ha már a vírustársadalom szót említettem. A Nagy Szerver a vírusok lakhelye, ahol a kártevők
társadalmi rétegekbe rendeződnek hasznosságuk és fajtájuk szerint. Végig úgy éreztem, hogy valamilyen szinten az emberi társadalmat mintázza ez a berendezkedés, de mégis egyedivé teszi azt a digitális környezet. Megvan itt is minden: szülők, gyerekek, rendfenntartók, tanárok, katonák, vezetők, stb, mint az emberi társadalomban. Ezek sajátságos hierarchiába rendeződnek és végzik ártó tevékenységüket, egészen addig, míg nem jön Cirrus, aki mindent megváltoztat. Nagyon érdekes volt még, ahogy ez a vírustársadalom Cirrus lévén az emberihez kapcsolódott, ezáltal a kis vírus egyfajta hírnök szerepet is betöltött a történetben.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, akik szeretik a modern, tanulságos meséket, egy jót szórakoznának, vagy csak egyszerűen kiszakadnának a mindennapokból. Ebben az igazán „virulens” történetben nem fognak csalódni.

Végezetül még annyit tennék hozzá, hogy ezután a kivételes kezdés után nagyon várom Ecsédi Orsolya további műveit.





Értékelés: 5




----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése