2019. szeptember 22., vasárnap

Lois Lowry: A fiú


A harmadik rész után reménykedtem, hogy a sorozat méltó lezárást kap, de ehelyett elég felemásra sikerült. Az eleje és a vége nagyrészt beváltotta a hozzáfűzött elvárásaimat, de a középső rész nagyon nem. Értem én a funkcióját, de mégis feleslegesnek éreztem, mert ahelyett, hogy elmélyítette volna Cseremester karakterét, amit a Hírvivőben hiányoltam, inkább csak szándékosan arra kanyarította a szerző a cselekményt, hogy ő is szerepelhessen. Nagyon erőltetett volt az a mód, ahogy belekerült. A közepe helyett kifejthette volna inkább a végét jobban a szerző, mert kissé hirtelenek hatott a lezárást. A karakterábrázolást is kissé haloványabbnak éreztem.

Ami jó volt mégis, az a hangulat. A második kötethez hasonlóan itt is sokat javított a könyvön az utánozhatatlan Lowry-i atmoszféra, ami végigvonult az egész köteten. A közepén kívül a cselekménnyel sem volt baj, annak ellenére, hogy a lezárást jobban kidolgozhatta volna a szerző.


A szerző ezt a részt három részre osztotta: Kezdetben, A szirt és Máshol. Az első és a harmadik rész jó keretet alkotna, ha a középső nem érződne feleslegesnek. A történet a nélkül is értelmes egész, és sokkal jobb lenne, főleg úgy, hogy amiért belekerült, végeredményben nem sok értelme van. Ugyanis Cseremester karakteréhez szinte semmit nem tett hozzá, inkább csak sablonossá tette az amúgy rejtélyes, a harmadik részben még érdekes karaktert. Ledegradálta a jó és rossz küzdelmében a velejéig romlott szintjére, akiben csak gonoszság lakozik, ami akkora klisé, hogy a fejemet fogtam tőle. Lowry nem tudott felül emelkedni a mesékben használatos általános sablonokon. De a jóknál sem jobb a helyzet, mert Jonast a tökéletes jó szerepébe állította, holott eddig azért mutatott a karakter némi esendőséget, de itt az író kissé kifordította önmagából.

Akiket viszont a karakterek közül sikerült eltalálni, az Gabe és Cleare voltak. Ők nem vagy jó, vagy rossz karakterek, hanem megmutatkoznak a hibáik is, a gondolataikban és a tetteikben egyaránt. Ők igazi emberi karakterek. Pont ezért nem értettem, hogy ha őket így tudta ábrázolni a szerző, akkor Cseremestert és Jonast miért túlozta el. De ez már sajnos így marad.

Összességében A fiú egy felemás lezárás. Vannak neki jó pillanatai, de meg sem közelíti Az emlékek őrét. Sok lehetőség maradt kiaknázatlanul ebben a sorozatban, amivel semmit sem kezdett a lezárásban sem az írónő. Emiatt hatalmas hiányérzet maradt bennem olvasás után.

Ajánlom azoknak, akik szerették az előző három kötetet, mert ők ebben sem fognak csalódni.


Értékelés: 3





----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése