2019. október 31., csütörtök

Interjú Rusvai Mónikával


Amikor az egyszerű blogger egy sárkányábrázolás-kutatóval beszélget az nem egy mindennapi élmény. Rusvai Mónika első regénye, a Tündöklő (az értékelésemet ITT olvashatjátok a regényről) háttérvilágával és emberközeliségével nyűgözött le. Az írója pedig nem kevésbé hatott rám a közvetlenségével és lelkesedésével. Ismerjétek meg ti is a Tündöklő mögött lévő embert!

A szerzőről

Rusvai Mónika már egyetemi szakdolgozatában az európai kultúrában megjelenő különféle sárkányalakokat vizsgálta, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem doktoranduszaként kortás fantasyvel és szörnyelmélettel foglalkozik. Írásaiban a folklór, a mitológia, a mese és mesélés elemeit igyekszik átformálni és újragondolni, és ezáltal a valótlant a valóság megértésének eszközével alakítani.



- A Szegedi Próza Nostrás beszélgetés óta felmerült bennem a kérdés. Az írást a kutatás hozta magával vagy az íráshoz volt szükséged a sárkányábrázolás kutatására?

Ez kicsit a sárkány vagy a sárkánytojás esete. Tulajdonképpen inkább a kutatás áll az alkotás szolgálatában, bár amikor az ember még csak a fióknak ír, és legfeljebb a közeli barátait avatja be szerzői ambícióiba, akkor nem jelent ki olyanokat, hogy a szakdolgozatom valójában a talán soha el nem készülő regényem háttéranyaga. A helyzet persze összetettebb ennél, azóta már doktori képzésen vagyok, és biztos, hogy erre nem szántam volna el magam kizárólag egy következő regény kedvéért. Az viszont fontos volt számomra, hogy őszintén érdekeljen a kutatási témám – az már csak bónusz, ha leendő írásaimhoz is útmutatásul szolgál.

- Látszott a Tündöklőn, hogy hatott rád Tolkien. Mikor találkoztál a műveivel először és miben hatottak rád?

Tizenkét éves voltam, amikor a mozikba került a Gyűrű Szövetsége, én a filmelőzetes révén találkoztam először a történettel, de voltam olyan hősies, hogy előbb a könyveket olvastam el, és nem bántam meg. Középfölde teljesen lenyűgözött, és már akkor elhatároztam, hogy egyszer én is szeretnék írni egy saját értelmezést. Ennek épp tizennyolc éve, úgyhogy mondhatni nagykorúvá ért az elhatározás. Azóta viszont sokat változtam, és változott a tolkieni fantasyhez fűződő viszonyom is. Úgy gondolom, Tengermellék tájaiban még ott az az őszinte lelkesedés, amellyel egykor Középföldén barangoltam, de a hősiességet, valamint az ember viszonyát a történelemhez és a természetfelettihez már képtelen vagyok irónia nélkül szemlélni. Így a Tündöklő, bár nyilvánvalóan párbeszédben áll Tolkiennel, valójában igyekszik kitörni a hagyományos keretek közül.

- A beszélgetésen elhangzott, hogy sokáig íródott a regény. Mikor jött el az a pont, amikor úgy érezted, hogy ebből kiadott regény lehet?

Én addig nem mertem elhinni, amíg a szerkesztőm fel nem hívott a hivatalos igennel. J Azt mondanám inkább, hogy miután másodjára (2016-ban) is pozitív visszajelzéseket kaptam a készülő regény részletére a Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján, onnantól már azzal a céllal dolgoztam rajta, hogy egyszer majd publikálható legyen, függetlenül attól, hogy mikor sikerül elérnem ezt a szintet.

- Fontos szerepet kap a Tündöklőben egy sárkány. Miért pont a sárkányokat kezdted el kutatni? Mi vonzott bennük?

Még az első egyetemi éveim alatt csodálkoztam rá azokra a középkori, óangol szövegekre, amelyek Tolkien számára is forrásul szolgáltak. Ekkor kezdtem el a Beowulffal foglalkozni, a fókusz pedig elég gyorsan a benne lévő sárkány felé tolódott. Az csak később vált világossá számomra, hogy az európai kultúrában ennek a lénynek milyen változatos megjelenési formái vannak, és mennyi mindent kifejezhet – ezután kezdtek el íróként is foglalkoztatni a sárkányok.


- A Sárkány előhírnökei a sárkánykígyók voltak. Honnan jutott eszedbe az ötlet? Miért lett a Sárkány közvetlen előfutára a tűzkígyó?

A sárkánykígyók a magyar folklórból csúsztak-másztak át a regénybe. Népmeséink többfejű, emberszerű sárkányain kívül ugyanis ez az inkább állatokra emlékeztető sárkányábrázolás is megjelenik a néphitben, mégpedig leggyakrabban a garabonciás hátasaként. Akárcsak a regényben, ezek a lények különféle állatok eltorzulásából jönnek létre. A Tündöklőben csak hagyományosan alsó világi állatokat (kígyókat, gyíkokat, békákat) említek, a nép fantáziája azonban ennél élénkebb: találni utalást fekete kakasból születő sárkánykígyóra is. A regényben lévő tűzkígyók a leginkább taszító külsejű, felismerhetetlenségig eltorzult szörnyetegek, amelyek azért lehettek a Sárkány előhírnökei, mert képesek sérülések nélkül elviselni a tüzet, sőt kifejezetten vonzza őket a lángok látványa. Hozzátenném viszont, hogy ahogyan a tűzkígyók sem képesek tüzet fújni, úgy magának a Sárkánynak a tűzhöz való viszonya is eltér a megszokottól.


- Ha már a Sárkány szóba került. Szándékoltan úgy ábrázoltad, hogy ne legyen körülhatárolható kinézete?

Rusvai Mónika rajza
Az utóbbi időben igencsak elszaporodtak a legapróbb részletekig kidolgozott sárkányok a mozivásznon, és ahogy fejlődik a technika, mindig lehet még élethűbbet, még hatalmasabbat, még félelmetesebbet létrehozni. Szövegben ezt eleve nehezebb visszaadni, és számomra sokkal vonzóbb ötletnek tűnt, hogy teljesen kiszálljak a „még nagyobbat” versenyből. A regényben a Sárkány nyomában járó pusztítás nyilvánvaló, őt magát viszont szinte lehetetlen elkülöníteni ettől a romboló erőtől, hiszen nincs egyértelműen körülhatárolható formája. Ez szerintem ijesztőbb, mintha egyszerűen óriásira növeltem volna a méretét, illetve a történetbe is jobban illeszkedett, hiszen a Tündöklőben többször feszegetem a világ megismerhetőségének határait.

- A Sárkány mellett a regény meghatározó mozgatórugói az átkok, a sok titok is hozzájuk kötődik. Miért pont az átkokon keresztül jelenítetted meg a mágiát?

A mágiával kapcsolatban számomra sokkal érdekesebb kérdés az, hogyan tudja megnehezíteni az életünket, mint az, hogyan tudja megkönnyíteni. A Tündöklő egyik alapvető kérdése, hogy az ember képes-e irányítani a sorsát, mennyire van kiszolgáltatva a fölötte álló erőknek, így az átkok tulajdonképpen ideális mágikus ellenfélnek tűntek. Ugyanakkor azt is fontosnak tartottam, hogy az átkok kimondói ne mindenek felett álló, epikus fantasyket idéző főgonoszok legyenek, hanem hétköznapi, valójában nem is rosszakaratú, hanem egyszerűen csak esendő emberek.

- Érdekes volt számomra választott szemszög karaktered. Ertholt főszereplőnek is éreztem meg nem is. Szándékos volt ez a választás? Esetleg átírás közben alakult így?

A Tündöklő számomra mindig is a Viharhozó története volt, abban az értelemben legalábbis feltétlenül, hogy ő tartja mozgásban az eseményeket, és ő jelenti a legfontosabb kapcsot múlt és jelen között. Ugyanakkor szükségem volt egy olyan nézőpontkarakterre, aki teremt egy kis távolságot, és képes bevezetni az olvasót ebbe az ismeretlen világba. Ő lett Erthol, aki apránként fedezi fel a múlt titkait, és bonyolódik bele a Viharhozó történetébe ­– olyannyira, hogy végül ugyanannak az eseménysornak egy generációval későbbi ismétlődésében találja magát. Bár Erthol világmegismerése és a Viharhozó megváltástörténete párhuzamosan bontakoznak ki, biztos voltam benne, hogy fiatal kora és nézőpontkarakteri szerepe miatt kettőjük közül inkább Ertholt érzik majd főszereplőnek az olvasók. Ezt én nem érzem problémának, bár tény, hogy Erthol sok tekintetben ellentmond a fiatal fantasy hősökről alkotott elvárásoknak.

- Erthol miatt a lovak is sokat szerepelnek. Őket is kutatod, vagy csak egyszerűen szereted őket? Miért pont lovász lett Ertholból?

Rusvai Mónika rajza
Sajnos eddig sem lehetőségem, sem időm nem adódott arra, hogy megtanuljak lovagolni, viszont az évek alatt talán sikerült vállalható „elméleti lovassá” képeznem magam. Legnagyobb hatással a szabadidomítók voltak rám (aki elolvassa a Tündöklőt, szerintem látni fogja, hogy ez sem afféle hippi lósuttogás, amikor a virágos mezőben, lovunkat szőrén megülve kitaláljuk annak gondolatait). Nagy, külföldi nevek helyett hadd említsek egy magyar tehetséget, Tászler Melindát, akit élőben is volt szerencsém látni a lovaival dolgozni. Az ő kitartása, szaktudása és a lovakkal való egyszerre higgadt és határozott bánásmódja sokat tettek hozzá Erthol karakteréhez. A másik motivációm pedig egyértelműen az volt, hogy szerettem volna lószerűen ábrázolni a lovakat, és meg akartam mutatni, hogy ha valaki hivatásszerűen foglalkozik lovak képzésével, akkor ez az egész gondolkodását áthatja, és nem hajítja sutba meglévő tudását, amint a kaland egy különös bujdosó képében rátalál.

- Fontos szerephez jut a regényben a múltra emlékezés és a körkörös ismétlődés. Az elején
Rusvai Mónika rajza
világos volt számodra az ezekre épülő mondanivaló vagy írás közben alakítottad így?

Szeretek vázlatolni, így a szöveget már viszonylag konkrét elképzelésekkel ülök neki megírni, bár ez nem jelenti azt, hogy közben ne formálódna tovább. A körkörösség és az ismétlődések elég szorosan kapcsolódnak a mitikus gondolkodáshoz (ennek nyomát láthatjuk sok népmesékben is), így egyértelmű volt, hogy erre támaszkodni fogok a Tündöklőben, de természetesen voltak olyan helyzetek, amelyek csak a második, vagy a harmadik változat megírásakor bontakoztak ki igazán, és kapcsolódtak össze más jelenetekkel.

- És egy utolsó kérdés: Készül-e már a következő regényed? Ha igen, elárulsz-e róla valamit?

Egyelőre még csak én készülök rá, hogy megírom, biztosan pedig csak három dolgot merek állítani róla:
1. mitikus fantasy lesz, de nem álközépkori
2. fontos szerepet kap benne a magyar folklór alsóvilág képzete
3. van olyan, hogy a sárkány árny helyett emberből van J


Köszönöm a válaszokat!


A szerzőt megtalálhatjátok a Molyon és Facebookon is! 







----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kövess E-mailen is!