2019. december 22., vasárnap

Catherine Rider: Csók New Yorkban


Néhány éve a szokásommá vált, hogy az ünnepek előtt elolvasok legalább egy karácsony témájú könyvet, és most erre az ifjúsági romantikus könyvre esett a választásom. Egyáltalán nem bántam meg, mert ez a könnyedebb történet nagyon jól esett a sci-fik, fantasyk és komolyabb témájú könyvek után. Amellett, hogy dúlnak benne az érzelmek, és szórakoztató is, azért tudott némi komoly vonulatot is felmutatni. Ez számomra növelte az élvezeti értékét, miközben ki is kapcsolt.

Ez a két szerző érdeme (a Catherine Rider név Stephanie Elliotot és James Noble-t takarja), akik csaknem tökéletes összhangban valósították meg az ötletüket, és mesélték el szereplőik történetét. Látszott, hogy tökéletesen ismerik a megelevenített helyszínt, mert nagyon érzékletesen ábrázoltak minden kis zegzugot, ahol a főszereplők megfordulnak. Emellett a YA vonal sem állt távol tőlük, legalábbis számomra hitelesnek tűnt a két fiatal problémáinak ábrázolása.

Az egyetlen apró szépséghibát az jelentette, hogy nem tudtak teljesen megszabadulni a kliséktől, ami az ilyen történetekben szinte kötelezően megjelenik, ami nem baj, de egy közülük számomra rontott az amúgy kellemes olvasásélményen és előhozta belőlem a kukacoskodó bétát.

A bejegyzés többi része spoilert tartalmazhat!


Senki nem szeretne karácsony este egy reptéren ragadni egy viharban. Charlotte és Anthony számára ez maga a katasztrófa. Charlotte hazafelé tart Angliába, miután egy szörnyű szakításnak köszönhetően élete legrosszabb félévén van túl. Anthonyt épp most dobta ki a barátnője, amikor a fiú meglepetésből kiment elé a reptérre. Hirtelen ötlettől vezérelve a két fiatal egy önsegítő könyv utasításait követve nekivág a városnak.

A történetben az tetszett, hogy egyszerű, és a szerzők nem akarták túlbonyolítani a történéseket, hanem egy momentum kivételével egyenesen a címben beígért elkerülhetetlen végkifejlet felé tartottak. Különösen jó pont, hogy ha valaki ránéz a címlapra, akkor rögtön tudja, mit várhat a történettől. Kivételesen nem zavart, hogy sejteni lehet már olvasás előtt a könyv végét, mert erre számítottam, de most pont egy ilyen könyv kellett, ami nem bonyolítja túl a cselekményt. Egy könnyed, aranyos, cuki történetre vágytam két fiatallal, akik épp egy nehéz időszakon esnek át. Ez alapján egy laza romantikus regényre számítottam, de több lett annál, ugyanis a szereplők között kibontakozó barátság (szerelem) mellett komolyabb témák is megjelennek. Árulás, gyász, a másik megalázása, önbizalomhiány, érzelmek elfojtása és még sorolhatnám sokáig, de talán ezek voltak a legfontosabbak a regényben. A szerelem ezek mellett csak másodlagos, ami szerintem nagyon is hihető, mert kvázi alig egy nap után még nem igazán alakulhat ki két ember között több, legalábbis, ha nem egyéjszakás kalandot keresnek, és szerencsére a két főszereplő mást, többet akart.

Az út közben, ahogy Anthony és Charlotte végigveszik az önsegítő könyv lépéseit, és nekivágnak New Yorknak, megismerik egymást, és mivel a váltott szemszög miatt felváltva látunk bele a két szereplő gondolataiba, így mi olvasók is. A szerzők elég mélyen belemennek a karaktereik lelkivilágába, így nemcsak hamar szimpatikussá váltak, de elhitetik az olvasóval, hogy ismeri őket, és átérzi a problémáikat. Ez felettébb átélhetővé teszi a karaktereket. A fokozatosság csak rátesz erre egy lapáttal, mert annak ellenére, hogy csak rövid időt töltenek együtt, mégsem hirtelen alakulnak ki az érzelmeik, vagy nyílnak meg egymásnak, hanem mindez lassan történik, így még élvezetesebb végigkövetni az útjukat.

Egyetlen dolog rontott a helyzeten, egy klisé, amit minden hasonló könyvben megjátszik az író valamilyen formában, és sajnos itt sem maradhatott ki, pedig a végsőkig reménykedtem. Egy ponton ugyanis a két szereplő elszakad egymástól, és abban a pillanatban mindketten úgy gondolják, hogy örökre, ami persze nincs így, mert a végén egymásra találnak. Feleslegesnek éreztem ezt a részt, mert enélkül is jó, sőt, jobb lett volna a történet.

Összességében a Csók New Yorkban egy olvasmányos stílusban megírt romantikus ifjúsági történet, ami hétköznapok hajtásából való kikapcsolódásnak tökéletes.

Ajánlom azoknak az olvasóknak, akik karácsony előtt vagy az ünnepek alatt szeretnének egy aranyos, szívmelengető könyvvel kikapcsolódni, mert erre tökéletesen alkalmas ez a kedves regény.


Értékelés: 4,5



Ezzel a bejegyzéssel kívánok minden olvasómnak kellemes ünnepeket!






 

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése