2020. január 10., péntek

Interjú Bodor Attilával


Bodor Attilát a 2014-es Aranymosás Irodalmi Válogatón fedeztem fel, ahol A ló, aki édességet tüsszentett című mesekönyvével a győztesek közé került. A történet ötlete nagyon megfogott, így alig vártam, hogy olvashassam. A második mesekönyvével, A tél menyasszonyával hasonlóképpen jártam. Ez utóbbi 2019-ben elnyerte a Moly.hu Merítés  közönség díját, gyerekirodalom kategóriában.

A szerzőről:

1987-ben születtem Kecskeméten. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai Tanszékének doktorandusz hallgatójaként tevékenykedem. Kutatási témám szorosan kapcsolódik a környezetvédelemhez. Szabadidőmet igyekszem minél hasznosabban eltölteni: sokat rajzolok, imádom az állatokat és nagyon szeretek olvasni. A terveim között szerepel, hogy jövőben a meséimmel a környezettudatos gondolkodásmódot is közvetíthessem a fiatal olvasók felé, hiszen minden kisgyermek a jövő egyik alappillére. Igyekszem történeteimmel felhívni a figyelmet az olyan hagyományos értékekre, mint a barátság, a szeretet és az egymás iránti felelősségvállalás. Azonban mindemellett a meséknek reflektálniuk kell a modern világ kihívásaira is, hogy a szülőknek lehetőséget biztosítson egy-egy tanulságos, jellemformáló beszélgetésre a gyermekekkel. Szeretem egyedi humorral meghökkenteni az olvasókat, ám ezt mindig igyekszem szerethetően megoldani. Remélem, ugyanolyan vidám perceket szereznek majd a könyvek, mint amilyen vidáman írtam őket.



- Honnan jött az ötlet, hogy meséket írj?

Valójában az egész csak egy viccnek indult. Rengeteget vonatozok a Szeged-Kiskunfélegyháza vonalon, és a legtöbbször olvasással ütöm el ezt az időt. Egyszer épp egy olyan könyvet olvastam, ami teljesen elborult volt (James Joyce: Ulysses). Akkor eszembe jutott, hogy ennél már csak az lenne furcsább, ha a könyv egy édességet tüsszentő lóról szólna. Egyik gondolat követte a másikat, és mire Szegedre értem, már meg is volt fejben a mese vázlata. Csak azon rimánkodtam, hogy el ne felejtsem, míg hazaérek, és le tudjam jegyzetelni. Akkor ez még csak a magam szórakoztatására készült, de annak a néhány ismerősnek is tetszett, akiknek később meg mertem mutatni.

- Az 2014-es Aranymosás Irodalmi Válogatón figyeltem fel rád először. Hogyan élted meg a kiválasztási folyamatot?

Az esélytelenek nyugalmával küldtem be a mesét. Nem is számítottam rá, hogy sikeres lehet. Na jó, füllentek, mert az ember ilyenkor nyilván úgy jelentkezik, hogy egy pillanatra mégis átvillan az agyán egy „mi van, ha…”. De nagyon nem reménykedtem. Éppen ezért volt olyan hihetetlenül meglepő, mikor sorra vette az akadályokat, és végül a legjobbak közé jutott abban az évben. Mintha nem is velem történt volna. Nagyon büszke és boldog voltam.

- A győztes meséd, A ló, aki édességet tüsszentett főhőse egy különleges ló? Miért egy lovat választottál főszereplőnek?

Azt hiszem, ez egyáltalán nem volt tudatos. Abszolút a helyzet és a véletlen szülte, hogy épp egy ló lett a főhős. Az viszont biztos, hogy imádom az állatokat. Egy tanyán nőttem fel, így az egész gyerekkoromat állatok között töltöttem. Volt kutya, macska, hal, hörcsög, egér, csirke, gyöngytyúk, kacsa, liba, fürj, galamb, kecske, bárány és malac is (persze nem mind egyszerre, időben azért voltak eltolódások). Mondjuk, ló pont nem. De ennyi jószág mellett mindig történik valami, gyakran mesélek is róluk az ismerősöknek. Lehet, hogy tudat alatt így galoppozott bele egy ló a mesébe.

- Matyi története teli van humorral és játékossággal, de ugyanakkor tanulságos is. Fontos számodra, hogy mindkettő jelen legyen?

Bevallom, hogy A ló, aki édességet tüsszentett még nem volt annyira tudatos, hogy ezekre direkt tudtam volna figyelni. Eredetileg nem is a közönségnek készült, inkább csak amolyan öröm-írás volt. Spontán jött az egész, és mindössze néhány este alatt lett kész a szöveg. Minden apró poén vagy esetleges tanulság hirtelen jött ott és akkor, mikor a sebtében lefirkantott vázlatpontokon írás közben végighaladtam. Azt hiszem, így valamennyire az én akkori személyiségem is benne van a történetben. Éppen ezért mondom utólag azt, hogy örülök, ha mások ilyennek látják ezt a mesét.

- A 2018-ban megjelent mesédnek, A tél menyasszonyának egy szív nélküli királylány a főhőse. Miért pont királylány? Férfiként mi az, ami foglalkoztat ebben a témában?

Az ötletelés fázisában még csak nem is királylány lett volna a „szívtelen” főszereplő. Ám ahogy kitaláltam a részleteket, egyre inkább adta magát, hogy egy mesés királyságban játszódjon a történet. Így született meg Zelka alakja. Talán azért alakult ez így, mert én is szeretem a meséket. Legyen az népmese, műmese vagy feldolgozás. Például ciki vagy sem, de gyerekkorom óta hatalmas Disney-rajongó vagyok. Lehet, hogy nekem ezért nem is volt furcsa ez a téma. Első pillantásra persze klisésnek tűnhet, és biztos sokan felsóhajtanak, mikor egy újabb hercegnős sztorival találkoznak, de A tél menyasszonyában mégis igyekeztem kicsit modernebb oldalról megközelíteni a dolgot. A királylányoknak ma már nem kell a toronyban várniuk a hercegre, hogy megmentse őket. Miért ne lehetne ez fordítva?

- A tél menyasszonyában nagyon tetszettek a szimbólumok, amiket használtál. Például Zelka, akinek nem volt szíve, mégis jószívű volt, vagy ott volt a három követ Mindig, Néha és Soha. Mi ihlette őket? Írás közben alakultak így vagy előre megtervezted?

Mindig, Néha és Soha karaktereivel három olyan alakot szerettem volna a mesébe, akik átvezetik Zelkát egyik élethelyzetből a következőbe. Olyanokat, akik maguk is nők, de három külön életszakaszt képviselnek: a lányt, a nőt és a vénasszonyt. Ez a hármas különféle mítoszokban vagy mesékben is gyakran felbukkan motívumként, mint amolyan utat mutató szereplők. A nevük kitalálásával aztán az is meglett, hogyan viselkednek.
Nálam írás közben egyébként sokszor egy-egy olyan random ötlet, mint például a szív hiánya alakul tovább, és kap funkciót, vagy éppen válik szimbólummá. Ebben az esetben pont ez volt az alapötlet is. Egy „szívtelen” lány. Mi történik vele? Veheti-e hasznát ezen tulajdonságnak? Egyik kérdésből jött a másik, és mikor meglettek a válaszok, lassan összeállt a mese is.

- Zelka történetét kiforrottabbnak és összetettebbnek éreztem, mint Matyi történetét. Érzésed szerint miben fejlődtél a két történet között?

Mondjuk úgy, hogy itt már sokkal tudatosabban terveztem meg a történetet. Nem sebtében dobtam össze, hanem előre megvolt, hogy melyik fejezetben pontosan mi is fog történni. Emellett sokat tanultam Moskát Anitától az első könyvem szerkesztésekor, és A tél menyasszonyához is sok hasznos tanácsot kaptam Róbert Katalintól, a jelenlegi szerkesztőmtől, illetve Varga Beától, a kiadó főszerkesztőjétől. A két könyv közti időt próbáltam minél hasznosabban eltölteni: gyakoroltam, írástechnikai könyveket bújtam, becsatlakoztam egy online írókörbe (https://www.apollotintafoltjai.hu/), valamint elvégeztem a Könyvmolyképző Kiadó egyik írókurzusát is.

- Már két ízben együtt dolgoztál Szimonidesz Hajnalka illusztrátorral. Milyen volt a közös munka? Hogy élted meg, hogy a szavaid megelevenednek a képein?

A kiadónknál az író és az illusztrátor általában külön dolgozik, így szinte teljesen Hajnira van bízva, hogy mit hogyan képzel el. Ha véletlenül kérdése támadna, vagy elbizonytalanodik, akkor volt rá példa, hogy megkeresett, de tökéletesen megbízok benne. Az első alkalommal persze furcsa volt látni, hogy az évekig csak a fejemben élő figurákat más hogyan jeleníti meg. Viszont mindenképpen izgalmas. Hajnit nem ismertem korábban, ám azóta folyamatosan nyomon követem, miket illusztrál. Rajongó lettem! Aztán a második alkalommal már írás közben is néha azon kaptam magam, hogy az ő stílusában látom magam előtt a jeleneteket. Egy mesekönyvnél a szöveg mellett szerintem legalább olyan fontos az illusztráció is, és Hajni elképesztő munkát végzett! Igazán szerencsés vagyok, hogy ilyen tehetséges illusztrátort kaptak a könyveim. Annyira imádtam A tél menyasszonyához készített rajzait, hogy az egyik azóta a hálószobámban lóg a falon.

- Mindkét mesédnek nagyon egyedi az ötlete. Általában mi az, ami megihlet?

Legtöbbször egy bizarr kifejezés vagy egy furcsa szókapcsolat az, ami beindítja a fantáziámat: egy édességet tüsszentő ló vagy a szív nélküli királykisasszony. De vannak csiszolgatásra váró, rövidebb történetek Holdra vágyó récékről és hasfájós sellőkről is.

- Eddig két meséd jelent meg. Írsz-e más zsánerben, illetve tervezed-e kipróbálni magad a meséken kívül?

Egy időben kacérkodtam a gondolattal, hogy milyen jó lenne regényt írni. Most viszont úgy érzem, hogy még nem állok készen a nagyobb lélegzetvételű dolgokra. Egyetlen novella erejéig kikacsintottam már a felnőtteknek szóló történetek világába (http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/bodor-attila-malnak-9573.html), de a mese egy biztonságos kis buborék maradt számomra. Egy kényelmes kuckó, amit még nem szívesen hagynék el. Ráadásul egészen más írói eszköztár szükséges a regényíráshoz: másra kell figyelni ott és másra egy mese esetében. Azt hiszem, egyelőre egy dologra fókuszálok, hiszen még itt is bőven van mit tanulnom.

- Ha nem titok, van-e már tervben új könyved? Lehet-e tudni róla valamit?

Egy új történet nyers verziója már megvan, de sokat kell még rajta dolgozni, hogy kiadható legyen. A laptopomon épp Az elképesztő kelkáposzta-főzelék címen fut. A kalamajkát itt az okozza, hogy egy zöldség-világ lakói szemet vetnek a melegedő Földre, amit szeretnének üvegházzá alakítani. Mesésen hívná fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, aztán majd meglátjuk, mi sül (vagy inkább fő) ki belőle! Remélem, sikerül majd olyan formába hozni, hogy a leendő olvasók is megismerkedhessenek vele.

Köszönöm a válaszokat!

---------------------

Bodor Attilát több helyen is megtalálhatod:



Ha felkeltették az érdeklődésedet a szerző könyvei ITT rendelheted meg őket.








----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése