Főoldal Értékelések Írásaim Book Tag Dedikált könyveim T5W InterjúkBookhaul Kapcsolat

2017. augusztus 19., szombat

Hősök vagyunk, avagy olvasási maraton! - 4. könyv

Befejeztem a Hősök vagyunk, avagy olvasási maraton!-ra olvasott harmadik könyvet, a Para körutat.
Egy kaotikus éjszaka néhol betoldott humoros burleszkbe hajló akció jelenetekkel, amiken szénné röhögtem magam, és természetesen a kellő helyeken kellő mennyiségben folyt a vér. *vigyorog*

Az eddigi oldalszám mérleg 806 oldal, ami a becsült 1200-nak körülbelül kétharmada. Azt hiszem, jól állok így majdnem hat nap után.

Eddig olvastam romantikust, sci-fit, krimi/thrillert és most negyedikként jön egy könyv a kedvenc francia írónőmtől, a Lakótárs kerestetik!.



Fülszöveg:

Az érettségi előtt álló Kléber és bátyja, Barnabé, akit mindenki csak Sutyinak hív, egy párizsi albérletbe költözik, ahol már négy másik fiatal is lakik. Míg Kléber a gimiben gályázik, és azon agyal, hogy tudna becsajozni, Sutyi Playmobil figurákkal játszik, meg Pupák úrral, a plüssnyulával, aki vigasza és elszakíthatatlan társa jóban-rosszban. Sutyi huszonkét éves, de értelmi fogyatékosként örökké kisgyerek marad. Kléber sosem tudja úgy magára hagyni, hogy ne csinálna valami galibát. Az elmegyógyintézetbe semmiképpen nem akarja visszadugni, de vajon elbírja-e a szülői felelősség rá nehezedő terhét? Marad-e ideje és energiája a saját életére? Az együtt lakó fiatalok mindennapjai és ezzel együtt gondolkodásmódja apránként gyökeresen megváltozik Sutyi hatására. A bonyolult és álságos „nagyok" problémáira ez az egyszerű, hazugságra képtelen gyermek hoz mindannyiszor megoldást. Hol komikus, hol könnyes fordulatokban bővelkedő regény a másságról, az elfogadásról és a feltétlen szeretetről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése